Nagyvilág

2010.02.19. 08:48

Államcsíny Nigerben - az elnököt és számos minisztert elhurcoltak a katonák

<p>Elhurcolták a katonák a Niger államfõjét, és több minisztert õrizetbe vettek, miután csütörtökön államcsíny kísérlet történt a nyugat-afrikai országban. - közölte az AFP helyi forrásokra hivatkozva.</p>

Egyelõre nem tudni, hogy a puccsisták gyõztek-e, és hogy hányan haltak vagy sebesültek meg a harcokban

A nap folyamán fegyverek ropogásának és robbanásoknak a zajától volt hangos a volt francia gyarmat fõvárosa. Állítólag tankok is tüzeltek. Annyi kiderült, hogy fegyveresek vették körbe az elnöki palotát, amikor a miniszterek és az elnök éppen tanácskoztak. A BBC-nek egy kormányzati forrás azt mondta délután, hogy Mamadou Tandja elnököt és minisztereit túszul ejtették a katonák. Egy francia diplomata szerint a puccsban részt vett az államfõ testõrsége.

A francia külügyminisztérium napközben azt tanácsolta az országban tartózkodó állampolgárainak, hogy ne menjenek ki az utcára, bármennyire is sürgõs dolguk van. Az afrikai országban hónapok óta feszült a helyzet, augusztusban ugyanis népszavazással módosították az alkotmányt, és három évvel meghosszabbították az országot tíz éve irányító 71 éves Tandja mandátumát. Az ellenzék ezt alkotmányos államcsínynek minõsítette, és bojkottálta az októberi parlamenti választásokat, de Tandja pártja ennek ellenére elsöprõ gyõzelmet aratott.

Tandját korábban 1999-ben és 2004-ben választották a többnyire sivatagos területû, de uránban gazdag ország államfõjévé. Megbízatása 2009 végén járt volna le, és az alkotmány értelmében nem indulhatott volna újabb mandátumért.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!