Nagyvilág

2010.02.02. 10:38

Arcába robbant a cigije egy indonéz férfinek

<p>Egy indonéz dohánycég kedden vállalta, hogy teljes egészében állja az orvosi kezelését annak a férfinak, akinek a szájában felrobbant a vállalat egyik cigarettája.</p>

A 31 éves biztonsági õr hat fogát elvesztette, és súlyosan sérültek ajkai. A hatóságok és a cigarettagyártó sem tudott magyarázatot adni a misztikus cigirobbanásra. A rendõrség a laboratóriumi vizsgálatok eredményére vár.

A 31 éves Andi Susanto munkába tartott motorbiciklijén múlt hét csütörtökön, amikor a szájában lévõ, félig elszívott cigarettája felrobbant. A robbanástól elveszette eszméletét, hat foga kitört, és ajkait több helyen össze kellett varrni. A cigi olyan erõset robbant, hogy még bukósisakja is megrepedt - írta a Jakarta Globe címû indonéz újság.

A Clas Mild márkájú cigarettát készítõ Bentoel nevû cég ötmillió rúpiás (103 ezer forint) kompenzációt adott az áldozatnak, és vállalták, hogy összes orvosi költségét állják, köztük a felépülést szolgáló kezeléseket is - mondta el a férfi testvére a Jakarta Globe-nak nyilatkozva. A nõ elmondása szerint Andi állapota folyamatosan javul, és orvosai szerint lassan már haza is mehet.

Az indonéz rendõrség egyelõre nem tudott magyarázatot találni a "szokatlan" esetre. A rendõrség kizárta annak lehetõségét, hogy a motor benzintankjának köze volt a robbanáshoz. Egy magas rangú rendõrtiszt vasárnap elmondta, hogy laboratóriumi vizsgálatra küldték a felrobbant cigi maradványait, csakúgy, mint a férfi ruháját, öngyújtóját, és bukósisakját, hogy robbanóanyagokra utaló nyomokat keressenek.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!