Nagyvilág

2008.09.28. 16:57

Amerikai Gazdasági Válság - közel a megyezés

<p>Amerikai parlamenti képviselők áttörésről számoltak be vasárnap a 700 milliárd dolláros (csaknem 115 ezer milliárd forintos) állami injekció elfogadásáról.</p>

Azt mondták, nagyon közel a megegyezés a "Wall Street megmentésére". Ha minden jól megy, már hétfőn hivatalossá válhat az egyezség a nagy gazdasági világválság óta nem tapasztalt krízis megoldásáról.

A szenátus demokrata többségének vezetője, Harry Reid azt mondta, hogy az előrelépés Nancy Pelosi demokrata házelnök utolsó pillanatban fölvetett ötletének köszönhető. Hogy ez mi volt, arról senki sem beszélt. Az elfogadhatónak vélt megállapodást meg kell szövegezni, majd következhet a jóváhagyási procedúra. A honatyák vasárnap a hajnali órákban fejezték be az egyeztetést. Az CNN úgy tudja, hogy az eredetileg három oldalas javaslat mostanra száz oldalasra duzzadt.

A republikánusok óvatosabban nyilatkoztak: Judd Gregg szenátor úgy fogalmazott, hogy előb szeretné látni a végleges szöveget, majd egyeztet kollégáival, mielőtt beleegyezését adná hozzá. Mégis, ő is azt mondta, hogy még hétfőn közzétehetik a végleges megállapodást.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!