Nagy lehetőség előtt az MVLC

Misic (10) és csapattársai bekerülhetnek akár a döntőbe is
Misic (10) és csapattársai bekerülhetnek akár a döntőbe is - © Fotó: Vajda János
Miskolc – A miskolciak a BVSC ellen játszanak a fináléért a vízilabda Magyar Kupában.

A Magyar Vízilabda Szövetségben hétfőn délelőtt tartották a férfi Magyar Kupa elődöntőinek sorsolását. Amint az ismert, az idei négyes döntőt december 15-én, 16-án rendezik a fővárosi Komjádi uszodában. A párosításnál – története során először – érdekelt volt a Pann­Ergy-Miskolci VLC gárdája is, valamint az A-Híd-OSC-Újbuda, az FTC-Telekom, és a BVSC-Zugló. A húzás során kiderült, hogy az OSC a Ferencvárossal (szombat, 14.00), a fővárosi vasutasok pedig a miskolciakkal (szombat, 15.45) kerültek össze. A két győztes gárda másnap, vasárnap 16 órától csap össze az aranyéremért, bronzcsatát nem rendeznek, mindkét vesztes megkapja a harmadiknak járó medált.

Fel kell vennünk azt a kesztyűt, amit a BVSC ellenünk felhúz, azt a fajta kemény játékot.” Bachner András

A kupa és a jellege

A borsodiakat Bachner András szakmai vezető képviselte a budapesti eseményen, akinek először a szerencsét hoztuk szóba…

– Én nem mondanám szerencsének, sokkal inkább úgy fogalmaznék, hogy a sors így hozta, Fortuna velünk volt, hasonlóképpen, mint amikor a negyeddöntőben a Debrecent kaptuk ellenfélnek – fogalmazott a klubirányító. – Ebben a párban kijelenthetjük, hogy esélyesebbek vagyunk a fináléba kerülésre, mintha az OSC-vel, vagy a Ferencvárossal kerültünk volna össze, de ugyanilyen esélyes a BVSC is. A klub megalakulása óta minden évben, szezonban voltak olyan események, eredmények, amelyek történelmiek voltak, most itt egy újabb, az eddigi legnagyobb sansz arra, hogy a csapat megmutassa magát, hogy bekerüljön a Magyar Kupa döntőjébe. Ez óriási eredmény, mérföldkő lenne. Az idei MK-szezonról még annyit: százszázalékosan hozta a kupa a maga jellegét, hogy bárki játszhat bárkivel, az erős az erőssel, a kevésbé erős a kevésbé erőssel, ez volt az úgymond ,,vak” sorsolás lényege. A kisebb csapatok is megkapják az esélyt, hogy akár MK-döntőt játszanak, idén ez be fog következni.

Profiként odaállni

A szakvezetőt arra is kértük, hogy a BVSC-ről is ejtsen pár szót.

– Biztos vagyok abban, hogy ugyanúgy az életükért fognak harcolni, mint mi – hangsúlyozta Bachner András. – Abban, hogy kinek sikerül, több dolog játszhat közre: a pillanatnyi koncentráció, hogy mennyire hiszünk abban, hogy nyerni tudunk. Az utóbbi évek történései, tapasztalatai alapján fel kell vennünk azt a kesztyűt, amit a BVSC ellenünk felhúz, azt a fajta kemény játékot. Van elég időnk arra, hogy felkészüljünk, remélhetőleg sem betegség, sem sérülés nem fog bennünket utolérni.

Megemlítettük, hogy a csapat, az ellenfél ismeretében talán úgy gondolhatja, könnyű lesz a finálé kivívása…

– Profi játékosokról beszélünk, akiknek mindenkivel szemben így kell odaállni, ezt kell szem előtt tartani – nyilatkozta Bachner András. – Élete egyik nagy lehetőségét kapta minden játékos, van egy cél, s ennek érdekében kell mindenkinek dolgoznia. Kellő alázattal, és komolysággal kell odaállni valamennyi meccshez, így ehhez az elődöntőhöz is. Nagy bizakodással állok ehhez a mérkőzéshez, mindent megteszünk azért, hogy ha egy mód van rá, ott legyünk a fináléban. Ez lenne a második finálénk, hiszen 4 éve, 2014. decemberében OB I/B-sként utánpótlás Komjádi Kupa döntőt vívtunk a Ferencvárossal és csak büntetőkkel kaptunk ki.

Mintha a BL-t

A szakmai vezető szerint a csapat tanúbizonyságát tette, hogy jól felkészülten, a legnagyobbaknak is méltó ellenfele tud lenni, erre példa a legutóbbi, Szolnok elleni vasárnapi bajnoki meccs (10–12).

– Apró nüanszokon múlt, hogy nem az MVLC oldalára dőlt el a mérleg nyelve – mondta Bachner András. – Talán a Szolnok nagyobb rutinja, a tapasztalat úgy hazai, mint nemzetközi szinten segítette őket a győzelemre. Számomra az, hogy a Szolnok a meccs után úgy ünnepelt, mintha BL-t nyert volna, az a visszajelzés volt, hogy a mi csapatunk a legjobb úton van ahhoz, hogy egy nagy csapattá nője ki magát.

ÉM-MI


Két válogatott

Marcz Tamás, a férfi vízilabda válogatott szövetségi kapitánya kijelölte keretét a december 10-én, 17.30-tól Szombathelyen sorra kerülő Málta elleni Világliga európai selejtezőre, egyben Európa Kupa-selejtezőre.

Kapusok: Kardos Gergely (Szolnoki Dózsa), Vogel Soma (FTC Telekom).

Mezőnyjátékosok: Bátori Bence (Szolnoki Dózsa), Erdélyi Balázs (A-Híd OSC Újbuda), Jansik Szilárd (FTC Telekom), Kovács Gergő (A-Híd OSC Újbuda), Manhercz Krisztián (A-Híd OSC Újbuda), Mezei Tamás (FTC Telekom), Nagy Ádám (PannErgy-Miskolci VLC), Német Toni (FTC Telekom), Pásztor Mátyás (BVSC Zugló), Pohl Zoltán (FTC Telekom), Vadovics Viktor (PannErgy-Miskolci VLC).