MVLC: Nem mentek az előnyök a Debrecen ellen, de a Pécs segített

Akt.:
MVLC: Nem mentek az előnyök a Debrecen ellen, de a Pécs segített
Miskolc – Az alsóházi rájátszás utolsó fordulójában szombaton a DVSE volt a miskolciak ellenfele.

Nem kis tétje volt a férfi OB I-es összecsapásnak: amennyiben a házigazda PannErgy-MVLC győz, akkor a 9. helyen zárja a rájátszást, és a bajnokság záró szakaszában ugyanezen pozícióért küzdhet meg. Amennyiben azonban kikapnak Petkovicék, és az ezzel a találkozóval párhuzamosan kezdődő PVSK-Mecsek Füszért – Valdor Szentes meccsen a vendégek zsebelik be a három pontot, akkor a miskolciak „csak” a 11. helyért csatázhatnak a végső etapban. Az első negyedben nagy különbség nem volt egyik csapat javára sem játékban, és mind a borsodiak, mind a hajdúságiak kihasználták a számukra megítélt büntetőt (Jakab D. illetve Kállay). Ezen kívül Valics két debreceni megúszásból egyet megfogott, Njegovan lövése után pedig mindkét kapufát érintette a labda, csak éppen a hálót nem.

PannErgy_MVLC_Debreceni_VSE_08

A második felvonásban rossz megoldásokat választottak a miskolciak az emberelőnyös helyzetekben, a DVSE azonban többet mutatott támadásban, így hol kettő, hol három góllal állt jobban, mint a házigazda. A két legszebb hazai mozdulat ebben a negyedben Takács kibirkózott centergólja és Milicic távoli szabaddobás találata volt a bal alsó sarokba.

Nem tudott javítani

A harmadik játékrészben sem tudott érdemben javítani a koncentráción, a pontosságon az MVLC, a másik oldalon viszont Halek ejtett, Sergi Mora bevágta az ötméterest, Babay keze sem remegett, így 5–10-nél eldőlt a mérkőzés sorsa. Az utolsó menetben sem tudta átlépni aznapi önmagát a miskolci együttes, a Debrecen tartotta az előnyét, miközben fél szemmel a közönség a pécsi találkozó állását figyelte. Az MVLC végül kikapott, de vereséget szenvedett a Szentes is, így a PannErgy, valamint a DVSE folytatja egymással a harcot a kilencedik pozícióért.

ÉM-MI


Jegyzőkönyv

PannErgy-Miskolci VLC – Debreceni VSE
8-13 (2-3, 3-4, 1-3, 2-3)

Miskolc, 150 néző. V.: Vogel, Homonnai.


PannErgy-MVLC: Valics – Tóth M. (1), Hornyák (-), Somlai (1), Jakab D. (1), Milicic (2), Petkovic (2). Csere: Madaras (-), Kovács Z. (-), Hegedűs I. (-), Kerschbaum (-), Njegovan (-), Takács (1). Vezetőedző: dr. Sike József.

Debreceni VSE: Lévai – Kállay (3), Pataki (-), Szőke (-), Sergi Mora (2), Babay (4), Halek (2). Csere: Müller (-), Smitula (1), Hoppál (-), Kuncz (-), Kincses (1), Süveges (-). Vezetőedző: Varga Tamás.


Gól/emberelőnyből: 13/0, illetve 13/3

Gól/büntetőből: 2/2, illetve 3/3


Dr. Sike József: – Amikor nyertünk Debrecenben, akkor a DVSE tizennégy fórból mindössze kettőt használt ki, ma mi hoztunk ilyen statisztikát, ezért evidens volt a vereség. Az alsóházi döntőben azonban még egyszer megcsinálhatjuk a bravúrt.

Varga Tamás: – Végre újra úgy játszottunk, ahogy alapvetően tudunk. Már a Kaposvár elleni mérkőzésen is látszott, hogy ebből az iszonyatosan mély, depresszív hullámvölgyből kifelé jön a csapat.


Az alsóházi rájátszás végeredménye

9. Debreceni VSE 8 4 2 2 84-71 36

10. PannErgy-MVLC 8 5 – 3 89-75 31

11. Valdor Szentes 8 5 1 2 80-76 30

12. Kaposvári VK 8 5 2 1 84-71 24

13. PVSK-Mecsek Füszért 8 4 1 3 74-69 22

14. UVSE Hunguest-Hotels 8 2 2 4 75-83 17

15. EBP Tatabánya 8 1 3 4 63-74 9

16. KSI SE 8 – 1 7 63-93 4

A csapatok magukkal hozták az alapszakaszban szerzett pontjaikat.


A további program (az egyik fél második győzelméig), a 9. helyért: Debreceni VSE – PannErgy-MVLC.









hirdetés