Csattanó - Az én „sas” madaram...

Egy 2011 júliusi vasárnapon gyönyörű napfényes reggelre ébredtem. De pár perc múlva villámként hasított belém: ma van a 25. házassági évfordulónk.

Hűha! Ilyenkor mások össze-vissza ünnepelnek. A nők kapnak mindenféle ékszereket, a férfiak szép karórát , ünnepi ebédet tartanak, ahol feliratos torták emlékeztetnek az idő múlására. Mi még csak nem is beszéltünk róla, hogy kellene valami kis ünnepséget tartani.

A férjem is pislog, ébredezik.

- Te Papus, ma van a házassági évfordulónk…

- Igen.. Hát akkor jó.

- De a huszonötödik! Az egy negyedszázad!

Látom, nem fogja fel, hogy ez mégis csak egy „nagy „ nap. Főzöm a kávét a konyhában, közben nyitva van az ablak, amelyik az avasi hegyoldalra néz. Egy fiú szaladgál lent a bokrok között és valamit tart a kezében.

-Tessék segíteni, találtam egy beteg sas madarat. Már alig lélegzik.

Gyorsan előveszek egy használaton kívüli kalitkát és leszaladok a fiúhoz, aki 12 éves lehet.

Boldogan hozza a madarat.

- Nem mertem otthagyni a bokorban, mert akkor valami kóbor kutya vagy macska megölte volna. Tessék, a néninek adom.

Azzal a kezembe adja a madarat. Én nézem, mitől sas madár ez, hiszen kisebb mint egy fekete rigó. Kérdezem is tőle, honnan veszi, hogy ez sas, mert én nem látom annak, de ő erősködik, hogy ez bizony sas, mert kampósan görbe a csőre, s azzal ott hagy a madárral együtt.

Én pedig felballagok a kalitkával, madárral együtt a lakásba, s átadom a madarat a férjemnek, mint a 25. házassági évfordulói ajándékot.

Kicsit kuncogunk, majd meg akarjuk itatni a madarat, de szegényke csak fekszik a kalitkában. Öntök egy kis vizet a tálkába, majd a csőrét ráteszem a vízre, s otthagyom.

Korábban már elterveztünk egy kis kirándulást Egerszalókra, amit végig is csinálunk. Délután 4 órára újból hazaérünk, amikor is a madarunkat a kalitka rácsán lógva találjuk. Úgy látszik ivott a vízből, feléledt és élni akar.

Úgy döntünk, el kell vinnünk orvoshoz. Elindultunk vele, először a Miskolc, Görgey- Lévay utca sarkán lévő állatgyógyászathoz, de az zárva volt. Utána elmentünk a Szent Anna temető háta mögött lévő Állatkórházba, ahol szintén nem fogadtak, mert lejárt a munkaidejük. Eszünkbe jut, hogy van még egy Vadaspark is a Csanyikban . Ott talán tudnak segíteni. Igaz, már majdnem 18 óra volt, így sietni kellett. Ott szerencsénk volt, illetve a madarunknak volt szerencséje, mert ott volt a Vadaspark vezetője és szívesen fogadott bennünket kalitkástól-madarastól.

- Jé, ez egy sarlós fecske! Hogy került magukhoz?

Elmeséltem a „fecskével” kapcsolatos viszontagságainkat. Ő megmagyarázta, hogy ez a fecske nem is fecske, mert a kolibrikkel áll rokonságban. Igaz szúnyoggal táplálkozik, s jelenleg a falak hasadékában rakja fészkét. Ezek a madarak jelenleg szerepelnek a Természetvédelmi Világszövetség Vörös Listáján, védett faj. Azzal megpróbálta azonnal itatni, mondta, hogy ez a madár csak fel tudja szívni a vizet, de mivel kánikula van, valószínűleg nem talált betegen vizet. Helyeselte, hogy vízzel próbáltam gyógyítani, azért maradt életben. Elvállalta, hogy a Vadaspark fog róla gondoskodni, így ott hagyhattuk a „sasunkat”.

Este fél 8 óra volt, mire hazaértünk.. Nem volt kedvünk további ünneplésre, ünnepi vacsorára…

Másnap kaptam a férjemtől 2 kerámia galambot, amit Segesdi Bori iparművész tervezett.

Azt mondta, sarlós fecskét nem talált…

- Kovács Veronika -