Ha kell, akár házhoz is viszik a hősök képzését Miskolcon

Akt.:
Megtanítják az újraélesztés fortélyait
Megtanítják az újraélesztés fortélyait - © Fotó: Magánarchívum
Miskolc – Egyre több munkahelyi oktatásra kérik fel a mentőszolgálat munkatársait.

Ahogy arról már beszámoltunk, az Országos Mentőszolgálat kezdeményezésére az életmentéshez kedvet és bátorságot érző laikusok minden hónapban ingyenes újraélesztés-oktatáson, gyakorláson vehetnek részt az Országos Mentő Szolgálat megyeszékhelyi mentőállomásain.

Gimnáziumban, zenére

Így januártól Miskolcon is, minden hónap utolsó hétfőjén, 15 órától. Az alkalmak nagyon sikeresek, ugyanis rendszeresen sokan vesznek részt rajta, hogy megtanulják a technika pontos alkalmazását, és segíteni tudjanak, ha szükség lenne rá. Felmerült azonban az is, hogy nem mindenki tud elmenni ezekre a havi egy alkalmakra, illetve vannak olyan közösségek, cégek, munka­helyi kollektívák, akik szívesen vennének részt együtt az oktatáson. A mentőszolgálatnál igyekeznek rugalmasan kezelni az ilyen helyzeteket annak érdekében, hogy minél többen legyenek részesei az életmentő tudásnak, ennek keretében pedig az utóbbi pár hétben több helyre is házhoz vitték a hősképzést.

Ennek az egyik első alkalma volt a Földes Ferenc Gimnáziumban megtartott Wake Up. Az Irie Maffia zenekar ugyanis készített egy Wake Up című dalt, melynek frekvenciája megegyezik az újraélesztéshez szükséges frekvenciával, amilyen tempóban a mellkast kell nyomni. Egy országos kampány keretében iskolákat járva tanítják a mentőszolgálat munkatársai a dallal kísérve a diákokat az életmentésre. A rendezvénynek nagy sikere volt Miskolcon, ahol több, mint száz diák sajátította el a helyes mellkaskompresszió és lélegeztetés technikáját.

Oktatás a szociális osztályon

De ettől szokatlanabb helyre is kivitték a képzést a miskolci mentőállomásról. Az év elején az egyik hősképzésen részt vett egy hölgy, aki a hallottakon, látottakon annyira fellelkesült, hogy kolléganői körében is elmesélte ­mennyire fantasztikus dolog ez, és hogy mindenkinek meg kellene ismerni. Így hivatalos megkereséssel fordultak a mentőszolgálathoz az ominózus munkahelyről, amely nem volt más, mint a miskolci polgármesteri hivatal szociális osztálya.

– Mint elmondták, nagyon szeretnék, hogy az osztály minden dolgozója részesülhessen ebben a képzésben. Mivel a hivatal nem zárhat be, kézenfekvő megoldásként adódott, hogy helybe vigyük nekik a képzésünket, rendhagyó módon. A miskolci mentőállomást és az ő munkahelyüket csak a Szinva folyó választja el, ezért átsétáltunk hozzájuk egy délután – mesélte Lakatos Szilárdné, a mentőszolgálat regionális kommunikációs munkatársa. – Örömmel fogadták kis csapatunkat, érdeklődéssel hallgatták az előadásunkat, aktívan részt vettek a gyakorlásban. Bízunk benne, hogy ezzel a közel 30 fővel is tovább nőtt a segíteni akaró emberek száma egy hirtelen szívleállásnál – tette hozzá.

Ezzel pedig még nem állt meg a képzés, sőt! Továbbra is várják az érdeklődőket minden hónap utolsó hétfőjén a mentőállomáson, illetve hasonló megkereséseket is szívesen fogadnak.

HI



Miskolc.
BOON.HU






hirdetés