Miskolc hírei

2011.02.07. 15:25

Zavaróak lehetnek az útmenti hirdetések

<p>Miskolc - Még mindig reklámtábla-erdő vonja el a vezetők figyelmét.</p>

Bár december közepén elfogadta a parlament az úgynevezett „közlekedési salátatörvényt”, melyben számos közlekedéssel kapcsolatos jogszabály módosítása mellett arról is szó esik, milyen feltételek mellett maradhatnak a közutak mentén hirdetőtáblák, szemmel láthatólag nem csökkent ezek mennyisége.

Január közepén beszámoltunk róla, hogy az új szabályok értelmében tilos reklámtáblát kihelyezni „az út műtárgyán, az út tartozékán, közvilágítási-, villany-, telefonoszlopon – függetlenül attól, hogy a közvilágítási-, villany-, és telefonoszlop a közút úttesten kívüli burkolatlan területén, járdán, gyalogúton vagy kerékpárúton helyezkedik el”, ennek ellenére még mindig bőven találhatunk ilyen hirdetményeket.

A reklámtilalom nem terjed ki minden útvonalra, nem kell eltávolítani például azokat a lakott területen kívüli reklámtáblákat, amelyek a közúttól több mint száz méterre vannak, és területük kisebb-egyenlő, mint négy négyzetméter. A tilalom nem vonatkozik a benzinkutak telkein álló emblémákra és az üzemanyagárak kijelzésére szolgáló „totemoszlopokra” sem.

Összeírnak

Akkor megkérdeztük Szilvai József Attilát, a Magyar Közút Nonprofit Zrt. Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Igazgatóságának vezetőjét, mikorra válhatnak reklámmentessé a közutak, de erre konkrét választ nem tudott adni. Mikesz Csaba, a közútkezelő üzemeltetési és fenntartási osztályvezetője munkatársunk kérdésére elmondta, eddig egy országos koncepció kialakítása zajlott, az érdemi munka még csak most fog elkezdődni. A forgalomellenőrök folyamatosan gyűjtik az információkat, és majd egy részletes határozatban szólítják fel a szabálytalan hirdetésnek helyet adó az ingatlanok – ingatlannyilvántartás szerinti – tulajdonosait a tiltott helyen lévő „jel, jelzés, reklámtábla, reklámhordozó, reklámcélú berendezés vagy egyéb tárgy” eltávolítására.

 

Félmilliós bírság

 

Amennyiben ez nem jár eredménnyel, a közlekedési hatóság jár el az ügyben, tudtuk meg Tátrai Jánostól, a Nemzeti Közlekedési Hatóság Észak-magyarországi Regionális Igazgatóság igazgatójától. A közlekedési hatóság az ingatlan tulajdonosait félmillió forint, ismételten kiszabható bírság megfizetésére kötelezheti, de mint Tátrai János elmondta, eddig egyetlenegy ilyen ügyben sem intézkedett a hatóság. A törvény úgy fogalmaz, hogy a „közút kezelője a hozzájárulása nélkül vagy attól eltérő módon az út területén elhelyezett reklámcélú tárgyat vagy berendezést a reklám célú tárgy tulajdonosának költségére eltávolíthatja”, erre azonban néhány hónap moratórium után kerül sor – addig a hirdetők maguk távolíthatják el a szabálytalanul elhelyezett hirdetéseiket.

ÉM-SZP

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!