Miskolc hírei

2011.01.24. 14:54

Évente több száz eltűnési ügy Borsodban

<p>Miskolc - 2010 nyarán Regéc környékén eltűnt egy amerikai-magyar állampolgárságú férfi. Az üggyel kapcsoltban több kérdést (Hogy áll, mit állapított meg a nyomozás az eddigi adatok alapján? Ilyen esetekben meddig tart a "keresés", a nyomozás? Van-e esély arra, hogy előkerüljön az eltűnt személy? Kizárható-e a bűncselekmény?) is eljuttattunk a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Rfk Kommunikációs Irodájának. Válaszokat Dr. Gaskó Bertalan rendőralezredes-irodavezetőtől kaptunk.</p>

"Az Encsi Rendőrkapitányságközigazgatási hatósági eljárást indított a férfi eltűnése ügyében." - tudtuk meg Dr. Gaskó Bertalantól. "Az eltűnést követő időszakban – mint az a közvélemény előtt is ismert - jelentős számú rendőri erő több, mint egy héten keresztül folytatott intenzív kutatást civil speciális mentőszolgálatok, helyi önkéntesek, természetvédelmi őrök, valamint polgárőrök bevonásával. Az azóta eltelt időszakban az ügyben bevezetett további intézkedések sem vezettek ez idáig sajnos eredményre. Az eltűnt személyek felkutatására irányuló államigazgatási eljárás elintézési határideje – a vonatkozó 136/1994. (X.26.) Korm. rendelet előírásai szerint - 90 nap. Ezen határidő eltelte nem jelenti azonban az eltűnés miatt elrendelt körözés visszavonását, mivel az adatokat - a személy- és tárgykörözésről szóló törvény előírásai alapján - az elrendeléstől számított 20 évig továbbra is nyilván kell tartani."

30 napon belül eredmény

Arra a kérdésünkre, hogy ezen ügy mellett van-e BAZ megyében hasonló eltűnési ügye a rendőrségneka Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Rfk Kommunikációs Irodájának vezetője a következőket válaszolta: "A megye tíz rendőrkapitánysága évente több száz eltűnési ügyben rendel el körözést és folytat hatósági eljárást. Az ügyek több mint fele csellengő intézeti gyermekek felkutatásával kapcsolatos, akik közül akad olyan is aki rövid időn belül többször ad a hatóságoknak munkát. Az ügyek kisebbik hányada sorolható az úgynevezett klasszikus rendőrségi eltűnési ügyek közé. Ezen eljárások 90-95%-a általában 30 napon belül eredményre vezet és kevésbé jellemző a 90 napot meghaladó - ismeretlen helyen lévő személy felkutatásával kapcsolatos - körözések száma."

(JLI)


Kapcsolódó cikkek:

400 000 forintos nyomravezetői díj Késmárki Elek ügyében

boon | 2010.08.23 11:45
"400.000.-Ft díjat tűzök ki és ajánlok fel annak a személynek aki Késmárki Elek hollétére, tartózkodási helyére vonatkozó, olyan –az eltűnési ügyben eljáró Encsi Rendőrkapitányság előtt még nem ismert – konkrét információt közöl velem vagy önkéntesen, saját kezdeményezése alapján az eltűnési ügyben eljáró Encsi Rendőrkapitánysággal, amely alapján Késmárki Eleket megtalálják" - tájékoztatta a Borsod Online-t Késmárki Elek hozzátartozója.

Még körülbelül százan keresik a szombaton Regécnél eltűnt amerikai-magyar férfit

boon | 2010.08.12 10:11
Regéc - A rendőrökön kívül az Aggteleki Nemzeti Park természetvédelmi őrei, valamint a környéket jól ismerő erdészek is részt vesznek a szombaton Regécnél eltűnt, 77 éves amerikai-magyar férfi további kutatásában. Az idős ember eltűnése óta, nagy erőkkel zajló keresés azonban mindeddig nem hozott eredményt.

Küldjön hírt: Folytatják a kutatást Regécnél

boon | 2010.08.11 15:05
Regéc - A keddi nap folyamán minden eddiginél többen kutattak Regéc környékén az eltűnt amerikai férfi után. - írja Olvasónk

A kutyák háromszor is jeleztek

eszak | 2010.08.11 11:51
Regéc - Még mindig nem találják az eltűnt "amerikás" magyart.

Még mindig nem találják a Regécnél eltűnt amerikai-magyar férfit

fuggetlen | 2010.08.09 13:46
Regéc - Nem hoztak eredményt a hatóságok eddigi erőfeszítései, hogy megtalálják a Regéc közelében még szombaton este eltűnt, 77 éves Késmárki Eleket. Az amerikai állampolgárságú férfit azóta nagy erőkkel keresik, a rendőrség munkáját erdészek, a környéket jól ismerő helybeliek és civil speciális mentőalakulatok is segítik.

Nem hozott eredményt az éjszakai keresés

eszak | 2010.08.09 10:08
Regéc - Bár a készenléti rendőrség hőkamerával felszeret helikopterét is bevetették, a keresőcsapatoknak egyelőre nem sikerült a szombat délután Regéc környékén eltűnt amerikai állampolgár, a 77 esztendős Késmárki Elek nyomára bukkanniuk

Járhatatlan utakon is keresik az eltűnt amerikait

szon | 2010.08.08 18:09
Regéc - Szombat este 17 óra körül kezdték a felkutatását annak az eltűnt férfinek, akit utoljára Regéc határában láttak, vasárnap este már több mint százan indultak a nyomába.

Eltűnt egy „amerikás magyar”

boon | 2010.08.08 09:10
Szombaton este nyoma veszett egy hazalátogató amerikai állampolgárnak, a 77 esztendős Késmárki Eleknek, akit a rendőrség közigazgatási eljárás keretében jelenleg is nagy erőkkel keres.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!