Magyarország

2019.03.19. 15:53

Magyar-lengyel védelmi együttműködésről tárgyaltak Budapesten

Budapest - Magyarország és Lengyelország közötti védelmi együttműködésről tárgyalt kedden Budapesten a két ország szakminisztere.

Budapest - Magyarország és Lengyelország közötti védelmi együttműködésről tárgyalt kedden Budapesten a két ország szakminisztere.

Közös sajtótájékoztatójukon Benkő Tibor magyar és Mariusz Blaszczak lengyel védelmi miniszter is azt hangsúlyozta, sok kérdésben teljesen hasonlóan gondolkodnak.

Téma volt többek között a NATO, a V4-ek valamint a kétoldalú katonai együttműködés. Kiemelten kezelték az önkéntes területvédelmi tartalékos rendszerrel kapcsolatos tapasztalatok cseréjét.

A találkozón aláírták azt a dokumentumot, amellyel Lengyelország csatlakozott a Budapesten működő NATO Egészségügyi Kiválósági Központhoz.

Benkő Tibor honvédelmi miniszter azt mondta: jó érzéssel tölti el, hogy ennyire egyformán látják és érzik az előttük álló feladatokat.

Kiemelte: Lengyelországgal teljes mértékben azonosan gondolkodtak már 2015-ben is, amikor az illegális migráció kérdése felmerült. Köszönetet mondott azért, hogy Lengyelország akkor azonnal segítséget nyújtott Magyarországnak. A magyar miniszter jónak értékelte a V4-ek harccsoportjának működtetését is, ami most Horvátországgal bővítve kezdi meg feladatainak ellátását az év második felében. Ennek kapcsán beszéltek arról, hogy ezen eredményes munkát 2023-ban folytatni kell, akkor ismét szeretnék szolgálatba állítani a harccsoportot.

A NATO szövetségi feladatainak kapcsán is egyetértettek abban, hogy a keleti és déli fenyegetés mindkét országnak rendkívüli kihívást jelent. Ezért mindkét ország számára rendkívül fontos a honvédelmi és haderőfejlesztési program - mondta.

Benkő Tibor köszönetet mondott azért is, hogy a két ország katonái az UNIFIL-ben együtt tudnak szolgálni. Az év második felében Magyarország törzstisztekkel is csatlakozik a feladathoz, majd jövő évtől alegységgel bővítik a létszámot.

A két ország a NATO-feladatokból is egyformán kiveszi a részét, többek között a balti légtér védelmében. Most Lengyelország látja el ezt a feladatot, tőle Magyarország veszi majd át a balti államok légtérfelügyeletét.

Megbeszélték továbbá, hogy milyen formában szólítják meg a fiatalokat, hogyan akarják őket a honvédelem ügyében maguk mellé állítani. Benkő Tibor kérte a minisztertársát, hogy munkatársaik szakértői szinten találkozzanak a kérdésben.

Benkő Tibor szólt arról is, hogy Lengyelországban már haderőnemként működik az önkéntes tartalékos erő. Egyformán látják ennek fontosságát és szükségességét - emelte ki a miniszter, aki azt mondta: a lengyel tapasztalatok alapján szeretnék kialakítani Magyarország önkéntes területvédelmi képességét. 2026-ig mintegy 20 ezer fős létszámot szeretnének elérni - közölte.

Mariusz Blaszczak lengyel védelmi miniszter köszönetet mondott Benkő Tibornak a meghívásért. Azt mondta: a tárgyalások során sok ügyet érintettek, s "elképzelhetetlenül" sok alkalommal tapasztalták, hogy azonosan gondolkodnak. Elsősorban a NATO-beli, a V4-es és a kétoldalú katonai együttműködésről tárgyaltak, utóbbi kapcsán technikai és létszámbeli haderőfejlesztési elképzeléseiket vitatták meg - ismertette. Téma volt a területvédelmi tartalékos erő, s a fiatalok megszólítása is - közölte a lengyel védelmi miniszter.

-MTI-

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!