Magyarország

2013.05.28. 14:12

Együttműködési megállapodást kötött az iparkamara és a roma önkormányzat

Budapest, 2013. május 28., kedd (MTI) - Együttműködési megállapodást kötött Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) elnöke és Farkas Flórián, az Országos Roma Önkormányzat (ORÖ) elnöke kedden Budapesten. Ennek célja, hogy az MKIK bevonja a foglalkoztatást, a vállalkozások üzleti környezetét érintő, valamint az oktatás és szakképzés területén jelentkező irányító, szervező és képző feladatainak ellátásába az ORÖ szakértőit, képviselőit.

Az aláírás előtt Farkas Flórián elmondta: egyetértettek abban, hogy a magyar gazdaság fejlődésének egyik alapja a kis- és középvállalkozások fejlesztése, amelyből a magyarországi cigányság nem maradhat ki. Amikor a közös társadalmi felelősségről beszélünk, akkor a magyarországi cigányság sorsközösséget kíván vállalni - mondta, és fontos partneri gesztusnak nevezte, hogy az MKIK elnöke az összes szervezeti hátterét és kapcsolati tőkéjét biztosítva szállt be abba a keretmegállapodásba, amelyet az ORÖ két éve kötött a kormányfővel. E szerint legalább százezer munka nélküli romát vonnak be 2015-ig a munkaerőpiacra, és átfogó oktatási változásokat hajtanak végre, amelynek végén húszezer roma fiatal piacképes szakmát szerez. Célul tűzték ki, hogy legalább tízezer roma fiatal érettségit adót képzésben vehessen részt, és legalább ötezernek adódjon lehetősége felsőfokú oktatásban résztvenni.

Farkas Flórián hangsúlyozta: nem szabad, hogy a közmunka és a közfoglalkoztatás legyen a kizárólagos foglakoztatási eleme a hazai cigányságnak, de jó, ha van. Amikor a piacképes szakmunkásképzések elindulnak, akkor az az 53 ezer cigány, aki garantáltan benne van a rendszerben, kész is arra, hogy képezze magát - tette hozzá.

Parragh László, az MKIK elnöke elmondta: három területre koncentráltak. Az első romák vállalkozóvá válása, ami olyan kitörési pont lehet, amely a középosztály irányába emelheti ezeket az embereket. Másik feladat, hogy a szakképzést olyan irányba mozgassák, hogy abba minél több cigány embert beemelhessenek. A harmadik kihívás annak a csaknem egymillió embernek - nem csak romáknak - az elhelyezése a munkaerőpiacon, aki életkora, egészségi állapota alapján képes lenne dolgozni, de nem jut munkához, mert másként szocializálódott - tette hozzá.

- MTI -

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!