Magyarország

2013.03.08. 11:25

Fidesz-székház - Tüntetők hatoltak be a Fidesz-székház udvarára

Budapest, 2013. március 7., csütörtök (MTI) - Néhány tucat tüntető hatolt be a Fidesz budapesti, Lendvay utcai székházának udvarára csütörtök délelőtt, így tiltakozva az alaptörvény negyedik módosítása ellen. A Fidesz Bajnai Gordon volt kormányfőt vádolja a történtek miatt, ezt az Együtt 2014 mozgalom visszautasította.

Budapest, 2013. március 7., csütörtök (MTI) - Néhány tucat tüntető hatolt be a Fidesz budapesti, Lendvay utcai székházának udvarára csütörtök délelőtt, így tiltakozva az alaptörvény negyedik módosítása ellen. A Fidesz Bajnai Gordon volt kormányfőt vádolja a történtek miatt, ezt az Együtt 2014 mozgalom visszautasította.A demonstrálók a bejáratot védő vaskapun másztak be az épület udvarába, majd leültek ott, és kifeszítettek egy, "Az alkotmány nem játék" feliratú transzparenst. A tüntetők közölték, hogy civilek, szervezőjük nincs, spontán megmozdulásként gyűltek egybe. A kiérkező rendőrök azt kérték a résztvevőktől, hogy ne menjenek be az épületbe, mert azzal szabálysértést követnek el. Ennek ellenére egy férfi megpróbált behatolni az épületbe, őt a rendőrök elvitték.

Az egyik résztvevő azt mondta: azért szervezeték demonstrációjukat, hogy tiltakozzanak az alaptörvény negyedik módosítása ellen, amellyel szerintük minden magyar ember jogait korlátozni fogják. Kijelentette: addig akarnak a székháznál maradni, amíg "a gyalázatos módosítást" vissza nem vonják.

Kocsis Máté kommunikációs igazgató a székház előtt újságíróknak azt mondta, hogy a Fidesz számára minden vélemény fontos, és a párt minden véleményt tiszteletben is tart, de a véleményszabadság nem egyenlő az erőszak szabadságával.

A sajtótájékoztató alatt kisebb dulakodás alakult ki. A Fidesz közlése szerint az épületbe behatolók félmillió forintos kárt okoztak, "a székházában dolgozó nőkkel és férfiakkal szemben fizikai erőszakot alkalmaztak". Az egyik tiltakozó, Rózsa Milán közölte, hogy a betört ablak árát kifizetik.

Kora délután egyre több érdeklődő, köztük újabb tüntetők és ellentüntetők érkeztek a székház elé, ekkor már nagyjából 100-150 ember volt a helyszínen. Az ellentüntetők egy nagyméretű, "Gyászol a nemzet! Hazaárulóktól szenved" feliratú fekete transzparenssel érkeztek. Bencsik András, a békemenet egyik kezdeményezője Facebook oldalán kérte a menet szimpatizánsait, hogy menjenek a székházhoz.

Délután 5 óra körül bezárták a Fidesz-székház kapuját, így a tüntetők egy része bennrekedt az udvaron, és eközben a rendőrök is felsorakoztak az épület előtt.

A Fidesz napközben több nyilatkozatban is Bajnai Gordon volt kormányfőt nevezte az akció felelősének, ezt az Együtt 2014 mozgalom visszautasította.

Kósa Lajos, a Fidesz alelnöke debreceni sajtótájékoztatóján egy meglehetősen kicsi, ám agresszív, Bajnai Gordon mozgalmához köthető csoportnak tulajdonította a székházba való "betörést." Szerinte látható, hogy "szerveződik a Bajnai-gárda".

A "Fidesz munkatársainak beszámolója szerint a tüntetők között volt olyan, aki az okostelefonján kapta e-mailben az instrukciókat, és elmondása szerint a feladó az Együtt 2014-es email-címről küldte ezt" - mondta Kocsis Máté, aki felszólította Bajnai Gordont: "ne sumákoljon, hanem vállalja be", hogy ő áll a Lendvay utcai székházánál zajló tüntetés mögött

Az Együtt 2014 közölte: Bajnai Gordonnak és az általa képviselt szervezeteknek nincs köze ahhoz, ami a Fidesz-székházánál történt. A közlemény szerint egyfelől nevetségesek, másfelől viszont rémisztőek azok az állítólagos bizonyítékok, amelyekkel Kocsis Máté a tüntetők és az Együtt 2014 közötti kapcsolatot "igyekezett alátámasztani".

"Így a koncepciós perek vádlói érvelnek csak" - írták.

A Külügyminisztérium közleményben tiltakozott amiatt, hogy az Amnesty International "támogatja" a tüntetőket. A tárca a támogatás módjáról nem adott konkrét tájékoztatást. Átol Dorottya, a emberi jogi szervezet kampánykoordinátora az MTI-nek azt mondta: a demonstrációról csak a sajtóból értesültek, ahhoz nincs közük.

Az Európai Néppárt Twitter-oldalán közölte: minden állampolgárnak joga van arra, hogy kinyilvánítsa véleményét, de békés és nyugodt módon. Elítélte a demonstrációt a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium, valamint a Kereszténydemokrata Néppárt.

Fónagy János fejlesztési államtitkár a helyszínen az MTI-nek nyilatkozva úgy fogalmazott: felheccelt fiatalok tüntetnek vélt igazukért, kihasználva, hogy egy ilyen eseményre "ráugrik a média". Kiemelte: az ehhez hasonló megmozdulásoknak csak békességgel szabad véget érnie. Szerinte erre nagy valószínűséggel akkor kerül sor, amikor a tüntetőknek "pisilniük kell".

- MTI -

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!