Magyarország

2013.02.19. 12:54

Befejeződött a Szamos-Túrköz belvízi biztonságát javító magyar-román projekt

Csengersima, 2013. február 19., kedd (MTI) - Befejeződött a Szamos-Túrköz belvízi biztonságát javító, 1,7 millió euró - mintegy 495 millió forint - összköltségű magyar-román projekt, amelynek hivatalos zárókonferenciáját kedden rendezték meg a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Csengersimán.

Csengersima, 2013. február 19., kedd (MTI) - Befejeződött a Szamos-Túrköz belvízi biztonságát javító, 1,7 millió euró - mintegy 495 millió forint - összköltségű magyar-román projekt, amelynek hivatalos zárókonferenciáját kedden rendezték meg a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Csengersimán.

A Tavak és ligetek a határmentén, a Szamos-holtágak revitalizációja - BODEN I. című programban a belvízvédekezés és a belvízelvezetés mellett a vízkészlet-gazdálkodás kapott szerepet, emellett átalakították a vízrendszereket a magyar-román határtérségben, hogy azok egységben működtethetőek legyenek - mondta el Bodnár Gáspár, a Felső-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság vezetője az MTI-nek.

A Magyarország-Románia Határon Átnyúló Együttműködési Program 2007-2013 keretében zajló BODEN programban a határ mindkét oldalán vízkormányzó zsilipek és kerékpárút épült a szamos-túrközi zárógáton Csengersima és Csegöld között, a Szamos-menti víztározó mentén pedig nyolc kilométer hosszú tanösvény is megépült egy kilátóval.

A teljes, 1,7 millió eurós költségvetésből 520 ezer euró a román oldalon hasznosult. Itt a vízkormányzó létesítmények és a csatornák rekonstrukciója valósult meg annak érdekében, hogy az 1960-as években épített, a határvonallal párhuzamosan futó csatornarendszerekből magyar területre is jussanak vizek - közölte Bodnár Gáspár.

A mintegy háromezer hektáros Szamos-Túrköz területen turisztikai fejlesztések is elindulhatnak a projekt keretében elkészített komplex ökopark tervei alapján. Ez többek közt három állattartó mintafarm, golf- és teniszpálya, egy 90 főre tervezett étterem és szálloda, valamint egy 130 férőhelyes kemping felépítését tartalmazza.

Az ökopark tervei elkészültek, a helyi önkormányzatok későbbi feladata lesz a terv kivitelezéséről gondoskodni - tette hozzá a szabolcsi vízügyi igazgatóság vezetője.

A BODEN programban a térségi magyar és román vízügyi igazgatóság mellett a természetvédelmi szervezetek, öt szatmári önkormányzat és a Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatósága vett részt.

- MTI -  

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!