Magyarország

2013.02.07. 17:47

A DK feljelentést tett a kifogásolt NFÜ-pályázat ügyében

Budapest, 2013. február 7., csütörtök (MTI) - Ismeretlen tettes ellen feljelentést tett a Demokratikus Koalíció egy a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (NFÜ) által kiírt pályázat ügyében - közölte a párt csütörtökön az MTI-vel.

Budapest, 2013. február 7., csütörtök (MTI) - Ismeretlen tettes ellen feljelentést tett a Demokratikus Koalíció egy a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (NFÜ) által kiírt pályázat ügyében - közölte a párt csütörtökön az MTI-vel.A Demokratikus Koalíció közleményében azt írta, hogy az NFÜ által kiírt 20 milliárdos, a szélessávú körzethálózati fejlesztések támogatását célzó közbeszerzési pályázaton 10,5 milliárd forint odaítélése körül komoly gyanúk merültek föl. Ezt az összeget öt olyan cég nyerte el, amelyeket a pályázat kiírása után, ugyanazon napon alapítottak, egymást követő, illetve közeli cégjegyzékszámuk szerint a bejegyzésük iránti kérelmet egyszerre nyújtották be, ugyanarra a címre - ahol az Enternet Invest Zrt. székhelye is található - jelentették be őket, és tulajdonosi körük is nagyjából azonos. Az említett Enternet Invest Zrt. pedig áttételeken keresztül az öt cég közül többen is tulajdonos, és felügyelőbizottságában tag Seszták Miklós kormánypárti országgyűlési képviselő, az országgyűlés gazdasági és informatikai bizottsága informatikai és távközlési albizottságának tagja, valamint közbeszerzési és vállalkozásszabályozási albizottságának elnöke - írták.

A közleményben kitértek arra is, hogy Vadai Ágnes országgyűlési képviselő, a Demokratikus Koalíció politikusa levélben kért betekintést a pályázati iratanyagba Petykó Zoltántól, a NFÜ elnökétől, levelére azonban nem kapott választ. A képviselő csütörtökön benyújtotta a Legfőbb Ügyészséghez az ügyben ismeretlen tettes ellen különösen jelentős kárt okozó csalás kísérletének alapos gyanúja miatt tett feljelentését.

Seszták Miklós hétfőn és kedden is közleményben utasította vissza az őt ért vádakat. A kormánypárti politikus szerint a személyét érintő nyilatkozatok elferdítik a tényeket, 2012 májusa óta ugyanis semmilyen kapcsolata nem volt sem azzal a gazdasági társasággal, ahol felügyelőbizottsági tag volt, sem a többi említettel.

A projektgazda EQNet Zrt. pedig azt közölte szerdán az MTI-vel, hogy a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség napokban vitatott pályázatán nyertes vállalkozások egyike sem offshore cég, a tulajdonosi struktúra teljes egészében megfelel a pályázati követelményeknek.

- MTI -

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!