Magyarország

2012.10.30. 15:47

OGY - Terjedelmes módosító javaslat készült a választási eljárási törvényhez

Budapest, 2012. október 30., kedd (MTI) - Több mint hatvan oldalas, 227 pontos bizottsági módosítóindítvány-tervezetet nyújtott be a választási eljárási törvényhez a fideszes Papcsák Ferenc az alkotmányügyi bizottság keddi ülésén, amelyen az MSZP és a Jobbik is kifogásolta, hogy nem volt idejük a csomag áttanulmányozására. Végül a testület fideszes javaslatra úgy döntött, este folytatja ülését.

Budapest, 2012. október 30., kedd (MTI) - Több mint hatvan oldalas, 227 pontos bizottsági módosítóindítvány-tervezetet nyújtott be a választási eljárási törvényhez a fideszes Papcsák Ferenc az alkotmányügyi bizottság keddi ülésén, amelyen az MSZP és a Jobbik is kifogásolta, hogy nem volt idejük a csomag áttanulmányozására. Végül a testület fideszes javaslatra úgy döntött, este folytatja ülését.

A javaslatot jegyző Papcsák Ferenc az ülésen azt mondta, hogy a javaslattervezet, néhány érdemi módosítás mellett, 85-90 százalékban technikai pontosításokat tartalmaz. Kiemelte többek között azt az érdemi változást, hogy a Magyarországi lakcímmel rendelkező, de mozgásában egészségi állapota vagy fogyatékossága, illetve fogvatartása miatt gátolt választópolgár kérheti, hogy az illetékes jegyző tartózkodási helyén keresse fel, így biztosítva számára a regisztrációt. Szintén változások között említette, hogy a választópolgár jogosult lesz megtiltani, hogy a választási szervek a róla nyilvántartott adatokat kiadják.

Papcsák Ferenc a technikai pontosítások közé sorolta, hogy a javaslat-tervezet több helyen a választási körzetek határait is a módosítja.

A bizottság szocialista és a jobbikos tagjai ugyanakkor kifogásolták, hogy csak röviddel az ülés előtt kapták meg a módosító indítványt, nem volt idejük áttanulmányozni azt. Ezért azt javasolták, hogy egy másik napon tárgyalják meg a tervezetet.

Az MSZP-s Bárándy Gergely és Lamperth Mónika a bizottsági ülésen és a később tartott sajtótájékoztatójukon is szégyenteljesnek és arcátlannak tartotta az eljárást, és arra figyelmeztettek, hogy formai alkotmányellenesség vetődik fel az üggyel kapcsolatban. Emlékeztettek arra, hogy korábban a köztársasági elnök a járásokkal kapcsolatos törvényt is arra hivatkozva küldte vissza: az országgyűlési képviselőknek biztosítani kell a jogot, hogy érdemben megismerjék a javaslatokat.

Bárándy Gergely a módosítók érdemi részét illetően a sajtótájékoztatón azt mondta: szerintük messze nem technikai pontosításokról van szó, hiszen változnak az adatkezelés szabályai, nem hozzájáruláshoz, hanem tiltáshoz kötik adatkezelést, valamint komoly módosítások vannak az ajánlásokkal kapcsolatban is, emellett megemelik például a Nemzeti Választási Bizottság tagjainak fizetését és szavazókörök változnak meg.

Lamperth Mónika a bizottsági ülésen emellett azt is felvetette, hogy a módosító javaslat az egyesületek indulási lehetőségeit korlátozza és feltette a kérdést, hogy erről miért pont most, a Haza és Haladás egyesületté alakulása idején nyújtanak be módosítót. Papcsák Ferenc erre reagálva ugyanakkor azt mondta: egyesületek továbbra is indulhatnak választáson, ha pártként regisztrálják magukat.

A jobbikos Gaudi-Nagy az ülésen szintén azt hangsúlyozta, hogy rendkívül rövid idő volt a javaslat az áttanulmányozására, ezért erre megfelelő időt kért, és azt vetette fel, hogy a törvényjavaslat jövő heti határozathozatalát is elcsúsztathatnák.

Salamon László, a bizottság KDNP-s elnöke ugyanakkor házszabályszerűnek tartotta az eljárást, Papcsák Ferenc pedig arra figyelmeztetett, hogy éjfélig be kell nyújtani a módosító javaslatot, ahhoz, hogy a jövő héten szavazhassanak a választási eljárási törvényjavaslatról.

Hosszas vita és egy szünet után végül a fideszes Gulyás Gergely javaslatára a bizottság fideszes, KDNP-s és jobbikos tagjainak támogatásával arról döntöttek, hogy este 7 órakor folytatódjon a bizottsági ülés.

Lamperth Mónika az MTI kérdésére, hogy az esti ülésen részt vesz-e az MSZP, azt mondta: összehívják az MSZP közjogi kabinetülését és megbeszélik, hogy milyen döntést hozzanak, valamint konzultálnak a frakcióvezetéssel is.

- MTI -

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!