Magyarország

2012.10.06. 12:52

Egyenlegjavító program - Lemondásra szólította fel Hoffmann Rózsát a Jobbik

Budapest, 2012. október 6., szombat (MTI) - Lemondásra szólította fel Hoffmann Rózsa oktatásért felelős államtitkárt a Jobbik, miután pénteken kiderült, hogy a kormány 2014 elejére halasztja a pedagógusok 2013 szeptemberére tervezett béremelését.

Budapest, 2012. október 6., szombat (MTI) - Lemondásra szólította fel Hoffmann Rózsa oktatásért felelős államtitkárt a Jobbik, miután pénteken kiderült, hogy a kormány 2014 elejére halasztja a pedagógusok 2013 szeptemberére tervezett béremelését.

Dúró Dóra, az Emberi Erőforrások Minisztériuma előtt tartott szombati sajtótájékoztatóján azt mondta: ezen a héten Hoffmann Rózsa "újabb hazugságára derült fény", és "kiderült, hogy a kormány semmibe veszi a pedagógusokat".

A politikus annak a véleményének is hangot adott, hogy ha elmarad a béremelés, akkor jövő szeptembertől a pedagógusoknak csökken a fizetésük, ugyanis a köznevelési törvény felemeli az óraszámukat, vagyis többet kell dolgozniuk ugyanannyi pénzért.

Dúró Dóra kijelentette: pártja minden segítséget megad a pedagógusoknak, hogy minél hamarabb megvalósuljon a béremelés és a számukra beígért életpályamodell.

Kérdésre válaszolva emlékeztetett arra, hogy a Fidesz a 2010-es választásokat megelőző kampányában a pedagógusok erkölcsi és anyagi megbecsülésének növelését ígérte.

Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter pénteken jelentette be: az önkormányzati rendszer átalakításánál a központi kormányzat által átvett iskolák, kórházak, illetve a járási rendszer bevezetése révén nagyjából 22 ezerrel csökken a közszféra létszáma 2013-tól. A kormány a tanári fizetések 2013. szeptember 1-jei emelését 2014 elejéig elhalasztja, amivel 73 milliárd forintot takarít meg. Ha 2013-ban a tervezett egy százaléknál nagyobb lesz a gazdasági növekedés, akkor visszahozzák a korábbi időpontot.

- MTI -

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!