Magyarország

2012.09.28. 13:10

Új Ptk. – LMP: a polgári törvénykönyvnek öt területen is védelmet kell adnia

Budapest, 2012. szeptember 28., péntek (MTI) – Az LMP véleménye szerint az új polgári törvénykönyvnek (Ptk.) védenie kell az emberi méltóságot, a kis- és közepes vállalkozókat, a fogyasztókat és a jövő nemzedékek érdekeit. Emellett a kódexnek védelmet kell nyújtania a közjavak fosztogatói ellen – mondta pénteki, budapesti sajtótájékoztatóján Schiffer András.

A Lehet Más a Politika azt szeretné, ha az új polgári törvénykönyv – amelynek vitáját szerdán kezdte meg a parlament - nevesítetten védené az emberi méltósághoz, illetve az információs önrendelkezéshez fűződő jogokat – jelentette ki a politikus.

A képviselő arra is felhívta a figyelmet, hogy a javaslat alapján szűkül a közpénzek útjának átláthatósága, mert a kormány „kispórolta” a jogszabályból az üvegzseb-törvényt.

Problémásnak nevezte, hogy az új Ptk. nem ad több védelmet a fogyasztóknak annál, mint amit a hatályos uniós jog már most is megtesz. A fogyasztó fogalmából ráadásul kirekesztik a nem természetes személyeket – tette hozzá.

Az LMP szerint téves lépés a kft.-k törzstőkéjét hárommillió forintra felemelni, mert ezzel valódi védelmet nem adnak, de a kisvállalkozókat kiszoríthatják a piacról. A javaslat emellett megengedi, hogy a felvásárlók tisztességtelen szerződési feltételeket támasszanak a kistermelőkkel szemben – sorolta tovább a politikus.

Schiffer András elfogadhatatlannak nevezte, hogy a magánjogi kódex a kárfelelősség során nem számol a környezeti katasztrófák továbbgyűrűző hatásaival. Hangsúlyozta, pártjuk azt szeretné, ha az előre nem látható károkért is felelősséget kellene viselni.

- MTI - 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!