Magyarország

2012.09.17. 17:01

Az MSZP semmiképp sem támogatja a választási feliratkozást

Budapest, 2012. szeptember 17., hétfő (MTI) - Az MSZP semmiképpen sem támogatja a választási feliratkozás bevezetését, de különösen elfogadhatatlannak tartja, hogy a Fidesz tervei szerint aki elmulasztja a regisztrációt, mindhárom választásról lemarad 2014-ben - mondta az MSZP-s Molnár Zsolt hétfőn sajtótájékoztatón.

Budapest, 2012. szeptember 17., hétfő (MTI) - Az MSZP semmiképpen sem támogatja a választási feliratkozás bevezetését, de különösen elfogadhatatlannak tartja, hogy a Fidesz tervei szerint aki elmulasztja a regisztrációt, mindhárom választásról lemarad 2014-ben - mondta az MSZP-s Molnár Zsolt hétfőn sajtótájékoztatón.

Arra reagált, hogy a Miniszterelnökséget vezető Lázár János bejelentette: az előzetes feliratkozás nyomán létrejövő önkéntes választói névjegyzék négy évre szól majd, illetve, hogy a 2013 szeptemberében induló feliratkozással a szavazók három voksolásra jelentkeznek majd be, az egyaránt 2014-re eső országgyűlési, európai parlamenti és önkormányzati választásra.

A szocialista párt budapesti elnöke szerint ez ellentétes az alaptörvénnyel és a józan ésszel is, mert bár a választók így három voksolásra iratkozhatnak fel egyszerre, de ha elmulasztják ezt, kimaradnak mindháromból.

Molnár Zsolt megerősítette, hogy az MSZP szükségtelennek tartja az előzetes regisztrációt, és hivatkozott arra is, hogy a választók többsége sem ért egyet a bevezetésével.

Hozzátette: mivel Lázár János még nem nyújtotta be a választási eljárási törvényjavaslatot - ezt keddig ígéri -, a kormánypártok még meggondolhatják magukat, elállhatnak a feliratkozás bevezetésétől és új egyeztetést kezdeményezhetnek az indítványról.

Kitért arra is, egyetértenek azzal, hogy az ajánlószelvény-gyűjtés megszűnjön, de az ajánlások rendszerének fenntartását szükségesnek ítélik. Az MSZP szerint a választási indulás feltételeit valós támogatottsághoz kell kötni, vagyis nem lehet beérni száz aláírás összegyűjtésével egy csaknem százezres választókerületben. A szocialisták emellett fontosnak tartják, hogy a parlamenti és a parlamenten kívüli pártokra azonos feltételek vonatkozzanak az ajánlások összegyűjtésekor.

Kérdésre Molnár Zsolt elmondta, az MSZP a választási eljárási törvényjavaslat ismeretében dönt arról, hogy részt vesz-e a parlamenti vitában.

- MTI -

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!