Magyarország

2012.08.19. 10:49

Országos Diákfilmszemle az Aranytíz Kultúrházban

Budapest, 2012. augusztus 16., csütörtök (MTI) - Százhetvennyolc filmet mutatnak be a keddtől vasárnapig tartó 19. Országos Diákfilmszemlén az Aranytíz Kultúrházban, Budapesten.

Budapest, 2012. augusztus 16., csütörtök (MTI) - Százhetvennyolc filmet mutatnak be a keddtől vasárnapig tartó 19. Országos Diákfilmszemlén az Aranytíz Kultúrházban, Budapesten.A díjnyertes alkotásokat a zárónapon nézhetik meg az érdeklődők a Tabán moziban. Merza Gábor, a szemle igazgatója az MTI-nek elmondta, hogy általános és középiskolás, fiatal filmes, szignálfilmes valamint a műemlék és az ember pozitív viszonyát bemutató reklámfilm kategóriában érkeztek alkotások az idei mustrára. Szerbiából, Romániából, Szlovákiából valamint Magyarország kisebb településeiről és a fővárosból is neveztek fiatalok. Az augusztus 1-ig beérkezett pályázatok közül a 20 percnél rövidebb filmek előzsűrizés nélkül kerültek be a programba, míg a 20 percnél hosszabbak előzsűrizésen vettek részt. Három filmet az előzsűri döntése alapján versenyen kívül vetítenek le. Az igazgató elmondta, hogy harminc díjat osztanak ki a dicsérőoklevéltől, a DVD- és könyvcsomagon, a szakmaimagazin-előfizetésen át a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) 100 000 forintos díjáig. A legjobb alkotást az MTVA megvásárolja és a közmédia csatornáin mutatja be a közönségnek. 

A bíráló bizottság tagja Medgyesi Gabriella filmrendező, szerkesztő, Nyakó Júlia színművész, Szita Miklós Balázs Béla-díjas producer, Matkócsik András operatőr, filmrendező és Mester Kis Ákos filmrendező. A vetítések után az alkotóknak és az érdeklődőknek a szakmai zsűri vezetésével nyilvános konzultációt tartanak. Emellett a Polifilm iskola és a Szent László Gimnázium diákjainak válogatott fotóiból is lesz kiállítás. Merza Gábor kifejtette: "Fontosnak tartjuk, hogy a vizuális kultúra fejlesztése már a gyermekkorban elkezdődjék. A tavalyi diákfilmszemlén 117 versenyfilmet vetítettünk teltház előtt, és 30 díjat osztottunk ki. Az esemény minden évben újabb és újabb fiatal filmesnek ad lehetőséget a bemutatkozásra és a szakmai megmérettetésre" - összegezte az igazgató

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!