Magyarország

2012.05.29. 16:06

Tarlós: rendezni kell a taxisok helyzetét!

    Budapest, 2012. május 29., kedd (MTI) – A főpolgármester álláspontja szerint rendezni kell a taxisok ügyét, nem megoldás, hogy az érintettek egy része "tulajdonképpen félroncs autókon és bizonytalan tarifákon" szállíthat.

 

 

Budapest, 2012. május 29., kedd (MTI) – A főpolgármester álláspontja szerint rendezni kell a taxisok ügyét, nem megoldás, hogy az érintettek egy része "tulajdonképpen félroncs autókon és bizonytalan tarifákon" szállíthat.

 

Tarlós István egy más témában tartott keddi sajtótájékoztatón kijelentette: a taxisok ügyével foglalkozni kell, mert tíz éve nem tette azt meg senki. A hétfői taxismegmozdulásra utalva elmondta, akik úgy gondolják, hogy csak kétszáz felvonuló érintett szempontjai számítanak, azok megfeledkeznek a kétmillió budapesti szempontjairól. Megfogalmazása szerint a taxisoknak is az az érdekük, hogy ne lehessen többféle tarifával, "akármilyen roncsokkal" forgalmat szervezni.

A városvezető kitért arra is, hogy az eddigiekhez hasonlóan ezután is egyeztetéseket folytatnak az érdekeltekkel, "azonban, akik azt kérik, hogy a rendezésre hét év türelmi idő után kerüljön sor, azok nem ezen a világon élnek".

A Gépkocsivezetők Független Szakszervezete (TGFSZ) hétfőn a taxisok munkakörülményei és jogai rendezéséért szervezett figyelemfelhívó demonstrációt, a sofőrök jelképesen eltemették hivatásukat és járműveiket. Farkas Zsolt, a TGFSZ elnöke az MTI-nek azt mondta: már egy évvel ezelőtt petícióban követelték a főváros és a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) vezetőitől, hogy hatóságilag rögzített árat, vagyis fix tarifát vezessenek be minden taxitársaságnál, szabályozzák a taxisok jelenleg több mint hatezres létszámát, és vezessék be a taxisokat ellenőrző rendszert.

Hozzátette: 6.221 jármű rendelkezik taxiengedéllyel, ezekkel az autókkal csaknem nyolcezer ember dolgozik, és a gépkocsiknak 328 taxiállomás 1400 férőhelyén kellene osztozniuk.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!