Magyarország

2012.05.18. 08:53

Jobbik demonstráció a terjedő erőszak ellen Kunhegyesen

Kunhegyes, 2012. május 17., csütörtök (MTI) – A terjedő erőszak ellen tartott demonstrációt a Jobbik Magyarországért Mozgalom csütörtökön Kunhegyesen annak kapcsán, hogy május első harmadában három súlyos bűncselekmény történt a környéken.

Kunhegyes, 2012. május 17., csütörtök (MTI) – A terjedő erőszak ellen tartott demonstrációt a Jobbik Magyarországért Mozgalom csütörtökön Kunhegyesen annak kapcsán, hogy május első harmadában három súlyos bűncselekmény történt a környéken.

A Jász-Nagykun-Szolnok megyei kisváros polgármesteri hivatalánál tartott demonstráción a mintegy félezer helyi, illetve térségi településekről érkezett szimpatizáns és érdeklődő előtt Szegedi Csanád, a Jobbik alelnöke, EP-képviselő úgy fogalmazott: akciójuk célja felhívni a figyelmet a "cigánybűnözésre" és a mielőbbi cselekvés fontosságára.

Kijelentette: a bűnözés teljes felszámolásához meg kell várni a Jobbik kormányra kerülését, ám a gettósított, védtelen vidék megmentése azonnali intézkedéseket követel.

A párt rövid távon a halálbüntetés visszaállításában és a csendőrség megszervezésében látja a megoldást - tette hozzá jelezve, hogy utóbbi állományát a jelenleg Afganisztánban szolgáló magyar katonák alkothatnák, akiknek átképzésüket követően „tűzzel-vassal kellene rendet tenniük”.

Május elején három súlyos bűncselekmény történt a környéken, amiből kettőt Kunhegyesen, míg egyet Kenderesen követtek el. A rablások áldozatai idős emberek voltak, akiket minden esetben brutálisan bántalmaztak, hogy megtudják tőlük, hová rejtették értékeiket. Két embert azóta is kórházban ápolnak, egyikük életveszélyes állapotban van.

- MTI -

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!