Magyarország

2011.08.25. 14:43

Schmitt Pál fogadta a Győztesek Versenye érmeseit

 Budapest(MTI) - Schmitt Pál köztársasági elnök csütörtökön fogadta a Moszkvában rendezett II. Győztesek Versenyén indult magyar csapat érmeseit a Sándor palotában Budapesten.

 Budapest(MTI) - Schmitt Pál köztársasági elnök csütörtökön fogadta a Moszkvában rendezett II. Győztesek Versenyén indult magyar csapat érmeseit a Sándor palotában Budapesten. Az augusztus 4. és 7. között megrendezett oroszországi sporteseményen olyan daganatos, leukémiás megbetegedésből gyógyult 7 és 16 év közötti gyermekek mérték össze ügyességüket, tudásukat hat sportágban, akiknek az onkológiai kezelése sikerrel zárult.

Ezek a gyerekek "különleges példaképek, nagy bajnokok", mert nemcsak az edzések fáradságát, az ellenfelet kellett legyőzniük, hanem elsősorban a betegséget - hangsúlyozta Schmitt Pál köztársasági elnök. Mint mondta, "nagyszerű élmény lehetett" ez a megmérettetés, melyen számos országból érkezett gyerekek és fiatalok három korcsoportban versengtek egymással egyebek mellett úszásban, futásban, sakkban és futballban. A magyarok összesen egyéniben és csapatban 33 érmet szereztek: 18 aranyat, 6 ezüstöt és 9 bronzot. A 30 gyerekből és kísérőikből álló, 50 fős magyar csapatot az Együtt a Daganatos Gyermekekért Alapítvány juttatta el Moszkvába. Takácsné Stalter Judit, az alapítvány elnöke, és egyben a csoport vezetője az MTI-nek elmondta: az ország minden gyermekonkológiájáról vittek gyerekeket a versenyre, legtöbben az SE. II. Tűzoltó Utcai Gyermekklinikáról érkeztek, mivel ott kezelik a daganatos betegséggel küzdő gyerekek több mint felét. Évente körülbelül 300 új gyereknél diagnosztizálnak daganatos megbetegedést - tette hozzá.

A 12 éve működő alapítvány fő célja a daganatos gyerekek életminőségének minél magas szintre emelése a kezelések idején is, segítség nyújtás a betegséggel való megküzdésben. Nagy hangsúlyt kapnak a művészetterápiás, pszichológiai és mozgás rehabilitációs programok, ezen kívül a gyermekek szállításával és a szülőknek lakás biztosításával is segítenek. Hogy a betegségükből gyógyult gyerekeket minél több élményt szerezzenek, különböző szabadidős tevékenységeket, kirándulásokat, táborokat szerveznek számukra. A kiskőrösi rehabilitációs központban uszoda épül a vízterápiás kezelések helyszínéül. Ez azért igen fontos, mert a gyerekek a kezelések ideje alatt a fertőzések miatt nem mehetnek közösségi fürdőbe.

A Győztesek Versenyét az Ajándékozz életet! orosz alapítvány rendezte, amelynek neves támogatója a rákbeteg gyerekek érdekében dolgozó Csulpan Hamatova színésznő.

-MTI

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!