Magyarország

2011.08.04. 16:41

Idén kétnapos az államalapítás ünnepe - Együtt az ország!

Budapest (MTI) - A kormány ismét Együtt az ország! szlogennel rendezi meg az államalapítás ünnepét. A programok már augusztus 19-én várják az érdeklődőket – hangzott el a csütörtöki kormányszóvivői tájékoztatón.

Budapest (MTI) - A kormány ismét Együtt az ország! szlogennel rendezi meg az államalapítás ünnepét. A programok már augusztus 19-én várják az érdeklődőket – hangzott el a csütörtöki kormányszóvivői tájékoztatón.

 A hivatalos ünnep nyitóeseménye az augusztus 19-én 10 órakor kezdődő Magyar Ízek Sétánya, de természetesen nem marad el a 20-ai légi parádé és a tűzijáték sem. Az állami kitüntetéseket is 19-én délután adják át. A rendezvényekre összesen nettó 300 millió forintot fordítanak - mondta Kálomista Imre, a Hungarofest Nonprofit Kft. ügyvezetője.

Kovács Zoltán kormányzati kommunikációért felelős államtitkár hangsúlyozta: a kétnapos rendezvénysorozattal folytatni kívánják azt a tradíciót, amit a nemzeti ünnepekkel kapcsolatban a kormány elindított. Tavaly a borsodi árvizek kívántak rendkívüli összefogást az országtól, ez a szellemiség - tovább gondolva - határozza meg az ünnep filozófiáját idén is - hangzott el.

Csütörtökön augusztus20.kormany.hu címen honlapot is indítanak, amelyről minden érdeklődő folyamatosan és részletesen tájékozódhat a programokról.

Államalapítás ünnepe: nyílt nap is lesz az Országházban

Augusztus 20-án a Parlament előtti zászlófelvonás után, reggel 9 és délután 6-között nyílt nap lesz az Országházban, ahova előzetes regisztráció sem szükséges.

A programok között változatos családi rendezvények szerepelnek és történelmi vízi és légi parádét is lesz a Dunán. A vízi parádé a történelmi korokat idéző hajók felvonulásával kezdődik. A Budai várban rendezik meg immár sokadik alkalommal a Mesterségek Ünnepét, ahol felelevenítik a Szent István-napi aratóünnepet, a Clark Ádám téren pedig ökumenikus szertartás keretében áldják meg az új búzából készült kenyeret. Ezt követően díszes aratómenet indul a térről a Szent István Bazilikához, ahol Erdő Péter prímás, Budapest-Esztergomi érsek is megáldja a kenyeret.

Idén az előző évek gyakorlata szerint rendezik meg a Szent István Bazilika előtt a szentmisét és az azt követő Szent Jobb-körmenetet Az ünnepi mise délután 17 órakor veszi kezdetét.

A tűzijáték 21 órakor kezdődik és nemcsak Budapesten, nemcsak hanem Baján és Debrecenben is lesz. A fővárosban minden eddiginél nagyobb szabású rakéta show-t ígérnek.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!