Magyarország

2011.06.14. 20:22

Csányi Sándor kapta a debreceni agrárcentrum Mecénás-díját

<p>Debrecen (MTI) - Csányi Sándornak, az OTP Bank elnök-vezérigazgatójának ítélte oda az Agráriumért Alapítvány a Debreceni Egyetem Agrár- és Gazdálkodástudományok Centruma (DEAGTC) Mecénása díjat az idén; az elismerést Nagy János, a DEAGTC elnöke kedden Debrecenben nyújtotta át a kitüntetettnek.</p>

Csányi Sándor a díjátadást megelőzően A magyar mezőgazdaság helyzete és a bankrendszer szerepe címmel zártkörű előadást tartott a centrum két szakkollégiumának Esélyteremtés a tehetséggondozás szellemében elnevezésű tehetséggondozó rendezvényén.

A Kerpely Kálmán és a Tormay Béla szakkollégiumok célja - mint azt Nagy János professzor elmondta -, az interdiszciplináris képzés, amelynek eredményeként szakmailag felkészült, széles látókörű szakemberek végeznek az intézményekben.

Csányi Sándor a Tormai Béla Szakkollégium diákvezetőjének, a PhD hallgató Vári Enikőnek és Balla Zoltánnak, a Kerpely Kálmán Szakkollégium diákvezetőjének, MSc agrármérnök hallgatónak átnyújtotta az OTP Bank ezer-ezer eurós ösztöndíját.

- MTI -

  • Ezek is érdekelhetik

    Hírlevél feliratkozás
    Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!