Magyarország

2011.04.04. 17:46

MNB: Járai Zsigmond ismét megalapozatlanul vádaskodik

<p>Továbbra is megalapozatlan vádakat fogalmaz meg a Magyar Nemzeti Bank (MNB) ellen Járai Zsigmond, a bank felügyelőbizottságának kormánypártok által delegált elnöke - közölte az MNB. A felügyelőbizottság vizsgálatai kapcsán elmarasztaló határozatot nem hozott, az MNB vezetőinek tájékoztatását a tárgyalt ügyekben tudomásul vette.</p>

Járai Zsigmond hétfői nyilatkozata ezért nem lehet más, mint magánvélemény, amely súlyosan sérti a felügyelőbizottság elnökeként rá is kötelező etikai normákat - áll az MNB hétfői közleményében.Járai Zsigmond hétfői nyilatkozatában úgy fogalmazott: "számos szabálytalanság, visszaélések gyanúja, valamint összeférhetetlenség merült fel a Magyar Nemzeti Bank gazdálkodásával és egyes szerződéseivel kapcsolatban, állapította meg a jegybank felügyelőbizottsága 2011. április 1-jei ülésén". Az ülés után az MNB-nek megküldött, Járai Zsigmond által hitelesített, az fb-határozatokat tartalmazó jegyzőkönyvkivonat a nyilatkozatban foglalt megállapításokat nem tartalmazza - közölte a jegybank.

A bank álláspontja szerint mind az országnak, mind a Magyar Nemzeti Banknak fontos lenne, hogy az MNB vezetése és munkavállalói - az Országgyűlés által kinevezett új Monetáris Tanács tagokkal kiegészülve - legjobb szakmai tudásuk alapján, az MNB törvényben rögzített feladatainak eleget téve, politikai befolyásolás nélkül végezhessék munkájukat.

A független Magyar Nemzeti Bank munkáját pártpolitikai befolyástól mentesen, a bank szervezetének és a monetáris tanács tagjainak legjobb szakmai tudása alapján végzi - áll a jegybank közleményében. Járai Zsigmondnak, az MNB felügyelőbizottsága elnökének törvényben rögzített szabályoknak kell megfelelnie. Így az fb elnökeként nem felügyeli és nem ellenőrzi a Magyar Nemzeti Bank alapvető feladatai - így egyebek között a jegybank által követett monetáris politika - teljesítését.

Járai Zsigmond korábbi, a bank vezetőit érintő személyeskedő megnyilvánulásai és monetáris politikai kérdésekben megfogalmazott bírálatai, valamint a felügyelőbizottság elnökeként ezzel párhuzamosan megfogalmazott gyanúsítgatásai és vádaskodásai felvetik a monetáris politikára történő politikai nyomásgyakorlás veszélyét, és így a jegybanki függetlenség megsértését. A Magyar Nemzeti Bank vezetőit és munkatársait felügyelőbizottsági vizsgálatokkal, illetve nyilvános bíráló megjegyzésekkel nem lehet sem fenyegetni, sem megfélemlíteni - szögezik le a közleményben.

Járai Zsigmond tevékenysége kapcsán felmerül a gyanú, hogy a Magyar Nemzeti Bank felügyelőbizottságát politikai célokra kívánja használni, ez pedig ellentétes a felügyelőbizottság munkáját szabályozó jogszabályokkal és az ország érdekével egyaránt - olvasható az MNB közleményében.

A Magyar Nemzeti Bank elnökének kommunikációs tanácsadója, Braun Róbert a Független Hírügynökség Kft. egyik tulajdonosa.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!