Magyarország

2011.04.08. 20:02

A bíróságok elleni támadás a bírák korai nyugdíjazása- Baka András Fehérváron

<p>A bíróságok elleni támadásnak, és szakmailag teljesen indokolatlan tartják a bírák azt a kormányzati tervet tervet, amely szerint le akarják vinni a bíráskodás nyugdíjkorhatárát - mondta Székesfehérváron sajtótájékoztatón Baka András, a Legfelsőbb Bíróság és az Országos Igazságszolgáltatási Tanács elnöke. Baka András pénteken összbírói értekezleten vett részt a városi bíróságon, az értekezlet után tartott sajtótájékoztatót.</p>

Az igazságszolgáltatásban a nyugdíjkorhatár csökkentésének súlyos következményei lesznek. Csaknem 300 bírót érint, több tízezer ügyet kell átszignálni, ami az eljárások idejének növekedésével jár majd- hangsúlyozta Baka András. Hozzátette: hihetetlen a felháborodás és a nyugtalanság a bírák körében. Ráadásul az ügy politikai színezetet is kap, mert senki nem érti miért a bírákkal teszik ezt, miközben az ügyészségnél, és más szervezeteknél ilyen nincs.

Baka András elmondta a javaslatot azért sem értik, mert európai viszonylatban példátlanul alacsony a magyar bírók életkora. 72 százalékuk 1990 után kapta meg a kinevezését, a többiek pedig a nyolcvanas évek vége felé kezdtek dolgozni, így nem vehettek részt az 56-os eseményekben. Kiemelte: a bírák más kereseti lehetőséget nem folytathatnak, ebből a munkából kell megélniük, a tapasztalatokkal pedig nő a munkájuk színvonala.

Lázár János hétfőn nyújtotta be a módosító javaslatát, amely szerint az általános öregségi nyugdíjkorhatár betöltéséig állhatna fenn a bírák szolgálati jogviszonya. A jelenlegi szabályok szerint a bírói jogviszony felső korhatára 70 év.

-Független Hírügynökség-

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!