Magyarország

2010.11.17. 16:20

Jogerősen is előzetesben marad a volt agrárállamtitkár, Benedek Fülöp

<p>Jogerőssé vált Benedek Fülöp volt agrárállamtitkár előzetes letartóztatása, melyet még november ötödikén rendelt el a Budai Központi Kerületi Bíróság.</p>

Az előző kormány agrárminisztériumának egykori szakállamtitkárát jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés és magánokirat-hamisítás gyanújával vették őrizetbe, de az előzetes letartóztatás ellen fellebbezett. A Fővárosi Bíróság hétfőn helybenhagyta a határozatot, így az jogerőssé vált.

Azért rendelték el a kényszerintézkedést, mert a nyomozás adatai szerint Benedek Fülöp a kapcsolatrendszerét felhasználva megpróbálta meghiúsítani a bizonyítási eljárást. A bíróság szerint fennáll a veszélye, hogy ha szabadon hagynák a férfit, akkor is folytatná az eljárás sikerét veszélyeztető tevékenységet.

Ahogy arról a Független Hírügynökség már beszámolt, Benedek Fülöp a gyanú szerint 2005 és 2007 között jogosulatlanul szervezett meg különböző protokoll vadászatokat, illetve 2006-ban a Nemzeti Földalapkezelő Szervezettel fizettette ki a saját céljaira megrendelt facsemetéket. Ehhez fiktív tanácsadói szerződéseket kötött. Ezzel a vagyonkezelői kötelezettségét szándékosan megszegve - részben felbujtóként - a Nemzeti Földalapkezelő Szervezetnek több mint 30 millió forint kárt okozott. Benedek Fülöp kihallgatásán vallomást tett, de tagadta, hogy bűncselekményt követett volna el.

A volt szakállamtitkárnak egyébként nem ez az első ügye: tavaly decemberben első fokon, nem jogerősen másfél év, három évre felfüggesztett börtönbüntetésre és 3 millió forint pénzbüntetésre ítélte a bíróság. A végzés szerint nyomást gyakorolt földhivatali vezetőkre, hogy minősítsenek át egy pákozdi állami földterületet, hogy azután el lehessen adni. Az első fokú ítélet kimondása után Benedek Fülöp bejelentette távozását a vagyonkezelőtől.
- Független Hírügynökség -

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!