Magyarország

2010.10.11. 17:49

VÖRÖSISZAP - 320 millió forint gyűlt össze eddig a segélyvonalakon

<p>Csaknem 130 millió forint értékű adomány érkezett vasárnap éjfélig a legnagyobb hazai telefonszolgáltatók és a Vöröskereszt által közösen indított 1749-es segélyvonalra.</p>

Ez több mint 648 ezer darab hívást és üzenetet jelent alig több egy hét alatt. Az 1752-es Nemzeti Segélyvonalra is több százezer hívás futott be, itt összesen csaknem 190 millió forint gyűlt össze hétfő estig.

A Vodafone, a T-Mobile, a Telenor, a T-Home, az Invitel és a UPC által támogatott 1749-es segélyvonalon október 5. óta összegyűjtött milliók a magyar Vöröskereszt segítségével jutnak el az érintettekhez. Egy-egy segélyvonalra érkező hívás és az "ISZAP" szót tartalmazó sms egyébként 200 forintba kerül. Az adományokból az iszapkatasztrófa károsultjainak elsőként tartós élelmiszert, ásványvizet, tisztító- és tisztálkodási szereket juttat el a segélyszervezet.

A Nemzeti Segélyvonal, azaz a 1752-es telefon készenléti telefonszám hívásával 250 forintot lehet felajánlani. A 2005-ben létrehozott, magánalapítvány által üzemeltetett számot jelenleg a Magyar Telekom és az Invitel vonalas készülékeiről, illetve a T-Mobile hálózatából lehet elérni. A segélyvonalat hétfő estig már több mint 656 ezren hívták, banki átutaláson pedig 25 millió forint érkezett. Ez azt jelenti, hogy összesen csaknem 190 millió forint gyűlt már össze a károsultak számára.
- Független Hírügynökség -

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!