Magyarország

2010.10.12. 17:09

Erőss Zsolt: "Jövőre újra megpróbálom!"

<p>Hazatértek a Cho-Oyu 2010 expedíció hegymászói kedden. Bár a rossz időjárási körülmények és a lavinaveszély miatt nem sikerült feljutni a 8201 méter magasan lévő csúcsra, úgy érzik, teljesítették azt a céljukat, hogy segítsék Erőss Zsolt visszatérését.</p>

Ez volt az első "nyolcezres" kísérlete, amióta balesetet szenvedett és januárban amputálták a lábát. Erőss Zsolt elmondása szerint valamelyest kudarcként éli meg, hogy nem sikerült a csúcsmászás, de jövőre ismét megpróbálja meghódítani a Himalája egyik csúcsát.

Le kellett mondani a csúcsról, mert túl rosszak voltak a viszonyok és nagyon kockázatos lett volna - mondta el Erőss Zsolt, miután a Cho-Oyu expedíció visszatért kedden Budapestre. A sportember egyfajta kudarcként éli meg, hogy 7100 méterig jutottak és nem sikerült meghódítani a csúcsot. Úgy fogalmazott: jó volt a hegyen lenni, de kénytelenek voltak beletörődni abba, hogy le kell mondani az idei csúcsmászásról. Hozzátette: az ő története úgy lett volna igazán szép, ha sikerül feljutnia a csúcsra, de jövőre ismét nekivág egy nyolcezres csúcs meghódításának.

Erőss Zsolt arról is beszélt, hogy jól mentek az akklimatizációs túrák, a lefele jövet azonban nagyon megterhelte. Azt mondta: most egy átmeneti, rehabilitációs állapotban van, szüksége van még edzésre és a lábon is könnyíteni kell. Hozzátette: ennek ellenére úgy érzi, ha lett volna rá esély, akkor képes lett volna feljutni a csúcsra, de tisztában van azzal is, hogy nagyon "lestrapálta volna a lábát". A távolabbi célokkal kapcsolatban elhangzott: tavasszal újabb expedícióra indulnak a Himalájába, a 8501 méter magas Lhoce vagy 8091 méter magas Annapurna csúcsot hódítják majd meg.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!