Magyarország

2010.09.25. 18:34

Hoffmann: Új alaptantervre van szükség

<p>Új nemzeti alaptantervet kell kidolgozni, új, korszerű tudást adni a gyerekek kezébe, mert az elmúlt nyolc év oktatáspolitikája a gyakorlati képzést erőltette, tönkretéve a gyerekek alapműveltségét szolgáló alaptantervet - erről is beszélt Hoffmann Rózsa oktatási államtitkár szombaton a Független Hírügynökségnek, a XVI. Polgári Gondola rendezvénye után, amelyen az egyik előadó volt.</p>

Több ország már felismerte, milyen nagy szerepe van az oktatásnak, mert ez a jövőbe való befektetés, bár megtérülési ideje hosszú - mondta Hoffmann Rózsa, a Nemzeti Erőforrás Minisztériumának oktatásért felelős államtitkára. Szerinte mai állapotában senki sem lehet büszke a magyar oktatásra, az iskolákra. Az államtitkár úgy látja, meg kell szüntetni az elmúlt években megfigyelhető piacszemléletű oktatáspolitikát, visszaállítani a tanárok központi szerepét a gyerekek nevelésében.

Hoffmann Rózsa szerint vissza kell térni ahhoz az a korábbi oktatáspolitikához is, amelyben a gyerekek alapműveltsége komoly erősség volt. Az elmúlt nyolc évben azonban olyan nemzeti alaptantervet készítettek, amely tönkretette ezt, az ismeretszerzés rovására a gyakorlati képzést erősítették - mondta az államtitkár. Ezért szerinte új alaptantervet kell kidolgozni, amely új, korszerű tudást ad gyerekeknek.

- Független Hírügynökség -

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!