Magyarország

2010.07.30. 10:56

Újabb marihuánaültetvényt számoltak fel a rendőrök Budapesten

<p>Ismét egy marihuánaültetvényt sikerült felszámolniuk a fővárosi rendőröknek, ezúttal a XV. kerületben. Ahogy korábban, most is vietnámiak bérelték az ingatlant, hogy ott termeszteni tudják a növényeket.</p>

A nyomozók a napokban csaptak le egy XV. kerületi ingatlanra, ahol marihuánaültetvényre bukkantak: a rajtaütéskor körülbelül 500 fő cannabis volt ott. Két vietnámi és egy norvég-thai férfit fogtak el. Az eddigi adatok szerint a trió megosztotta a munkát egymás közt: egyikük bérelte az ingatlant, a másik az elültetett növényekre figyelt, harmadik társuk pedig a termesztést és az azt követőket szervezte. A három férfit a rendőrök őrizetbe vették, a bíróság pedig már elrendelte előzetes letartóztatásukat - olvasható a Budapesti Rendőr-főkapitányság pénteki közleményében.

Az elmúlt hónapokban számos hasonló ültetvényt számoltak már fel a rendőrök miután kiderült, a korábban kizárólag heroinra specializálódott vietnámi bűnözői körök újabban marihuánával is foglalkoznak. A drogot Magyarországon termesztik, általában bérelt lakásokban vagy házakban. A rendőrök arra kérik a házukat vietnámiaknak kiadóktól: ha albérlőik esetleg zárat cserélnének vagy nem engednék be őket, akkor azt jelezzék a rendőrségnek. Ugyanez vonatkozik a lakástulajdonosokra is, hiszen a termesztéshez alkalmazott csúcstechnikával akár társasházakban is lehet ültetvényeket nevelni.
- Független Hírügynökség -

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!