Magyarország

2010.06.10. 16:49

Helsinki bizottság: ne írja alá Sólyom László a "három csapást"

<p>A Magyar Helsinki Bizottság nyílt levélben kérte Sólyom László köztársasági elnököt, hogy a "három csapás" néven ismertté vált törvényt ne írja alá, hanem forduljon az Alkotmánybírósághoz előzetes normakontroll céljából.</p>

Az jogvédő szervezet véleménye szerint ugyanis a törvény sérti a bírák szabad mérlegelési jogát, mivel bizonyos esetekben kötelezően kiszabandó büntetést - van, hogy kötelező életfogytiglant - ír elő.

A szervezet úgy véli: az új jogszabály arra kötelezi a bíróságokat, hogy ne mérlegeljenek a büntetés kiszabásakor és akár egymástól teljesen eltérő eseteket is azonosan szankcionáljanak. Erre példaként említik, hogy ugyanaz a büntetés járna annak, akit harmadszor ítélnek el súlyos testi sértésért, mint annak, aki három erőszakos bűncselekménye közül kétszer embert is ölt. A jogvédők szerint mindez összeegyeztethetetlen az alkotmányos büntetőjog Alkotmánybíróság által kifejtett elvével, hiszen a büntetéskiszabás előírásainak az a célja, hogy lehetőség legyen az arányos, és a körülményekkel összhangban álló büntetés kiszabására.

Az Országgyűlés kedden fogadta el a Büntető Törvénykönyv (Btk.) módosítását. A "három csapás" elnevezésű javaslat szigorúbban büntetné a visszaeső súlyos erőszakos bűncselekményt elkövetőket, a közfeladatot ellátó személyek elleni bűncselekményt elkövetőket, illetve a nemzeti szocialista és kommunista rendszerek bűneinek nyilvános tagadását is.
- Független Hírügynökség -

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!