Magyarország

2010.06.11. 15:44

"Fagyit" kapnak az állatok az Állatkertben

<p>Az állatokat is hűtik a nagy melegben az Állatkertben, ha folytatódik a kánikula még "fagyit" is kapnak, azaz jégtömbbe fagyasztják a kedvenc zöldségeiket, gyümölcseiket - mondta a Független Hírügynökségnek Hanga Zoltán pénteken.</p>

A Fővárosi Állat- és Növénykert szóvivője közölte azt is: péntektől 3 hűsító párakapu is üzemel a kertben, amelyek vízpermetje alatt a látogatók felüdülhetnek.

Hanga Zoltán elmondta: a péntektől érvényes hőségriadó miatt állították üzembe a 3 párakaput, amelyeken kívül, szükség esetén még kettőt be tudnak állítani. Hozzátette: az állatkert mikroklímája egyébként a párakapuk nélkül is kellemesebb a nagyvárosokban tapasztaltnál. A kertet ugyanis összefüggő lombsátor árnyékolja, emellett sok a vízfelület is, ami szintén kellemesebbé teszi a mikroklímát.

Az állatok hűsölése is megoldott, hiszen helyüket elve úgy tervezték meg, hogy napnak kitett illetve árnyékos részek is legyenek - mondta a szóvivő. A pingvineknél árnyékoló vitorlákat feszítenek ki, és szükség esetén hűs zuhanyt is kapnak. A jegesmedvéknél nagy méretű és mély medence segít elkerülni az állatok felhevülését. Ha folytatódik a kánikula jégtömbbe fagyasztják az ételeiket, így miközben az állatok megpróbálnak hozzájutni ezekhez, le is hűlnek.

Hanga Zoltán emlékeztetett arra: sokszor mondják kánikula idején, hogy "kutya meleg" van. Nem véletlenül, hiszen a kánikula a latin canicula, azaz kutyácska szóból ered. Az elnevezés arra vezethető vissza, hogy a rómaiak idejében úgy gondolták, a nyári hőség amiatt alakul ki, hogy ilyenkor a Szíriusz csillag, amelyet Canicula, Kiskutya, vagy Kutyacsillag néven is emlegettek, együtt kel fel a nappal.

- Független Hírügynökség -

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!