Magyarország

2010.05.04. 16:21

Cser Ágnes: "Számon fogjuk kérni Orbán Viktor ígéretét"

<p>Számon fogják kérni Orbán Viktor ígéretét, amelyet a Nemzeti Egészségügyi Kerekasztal (NEK) elõtt tett 2006-ban, és amely szerint az egészségügy fontos kérdéseiben egyeztetni fog az ágazat szakmai és civil szervezeteivel - jelentette ki Cser Ágnes a NEK keddi ülése után.</p>

Az ülést levezetõ elnök úgy fogalmazott: a kerekasztal következõ, május végi ülésére meg is hívják Orbán Viktort, valamint a szakterületért felelõs kijelölt új minisztert, Réthelyi Miklóst és az egészségügy kijelölt államtitkárát, Szócska Miklóst.

Cser Ágnes, az Egészségügyben és Szociális Ágazatban Dolgozók Demokratikus Szakszervezetének elnöke közölte: szeretnék, ha az új kormány magáévá tenné a NEK-ben résztvevõ szervezetek által közösen megalkotott egészségügyi programot. Elmondta azt is: a kerekasztal alapszabálya szerint parlamentbe kerülésével valamennyi párt a NEK tagjává válik. Errõl a választások után értesítették is a Fideszt, az MSZP-t, a Jobbikot és az LMP-t. Hozzátette: a NEK fennállásának 6 éve alatt az MSZP nem vett részt a kerekasztal ülésein, így a keddin sem képviseltették magukat. A Fidesz és Jobbik képviselõje azonban eljött.

Az ülésen a kerekasztal szervezetei egyetértettek a Lelki Megújulás Programjával, amelyet az ülés után Török Iván, a Magyar Mentálhigiénés Szövetség tiszteletbeli elnöke mutatott be. Elmondta: kritikus a magyar társadalom mentálhigiénés egészsége, hiányzik a bizalom, a biztonság, a szolidaritás, az értékkonszenzus. Gyenge az életkedv, a házasulási kedv, a gyermekvállalási kedv. Ezek miatt a magyar társadalom más nemzetekhez képest kevésbé eredményes, nem igazán versenyképes. Éppen ezért fontos, hogy "lélekemelõ, lélekerõsítõ és lélekmelegítõ" intézkedéseket hozzanak, valamint minden fontos döntés elõtt vizsgálják meg azok mentális hatásait is - tette hozzá.

Cser Ágnes megemlítette azt is, hogy az ülésen meghallgatták az utóbbi nyolc év egészségügyet érintõ intézkedéseinek értékelését is. A 15 oldalas összefoglaló megállapítja: az elmúlt két kormányzati ciklus jellemzõje volt, hogy "az élethez, az egészséghez való alkotmányos jog érvényesítése helyett kézivezérelt osztogatás-fosztogatás történt az egészségügyben."
- Független Hírügynökség -

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!