Magyarország

2010.02.23. 16:07

Utasokkal együtt borítottak fel egy kocsit

<p>Egy székesfehérvári edzõteremben fogták el kedden azokat a férfiakat, akik február közepén utasokkal együtt borítottak fel egy autót.</p>

Az erõs emberek február 14-én minden ok nélkül letörték egy autó visszapillantó tükrét, amit a benne ülõ fiatalok szóvá tettek. Erre megverték õket, majd visszatuszkolták õket az autójukba és felborították azt. A három büntetett elõéletû támadó közül kettõért kommandósok mentek az edzõterembe..

A Fejér Megyei Rendõr-fõkapitányság tájékoztatása szerint február 14-én hajnalban három férfi minden elõzmény nélkül letörte egy autó ablaktörlõjét, egy székesfehérvári szórakozóhelynél. Mikor a bent ülõk egyike kérdõre vonta õket, megverték, egy késsel összeszabdalták a nadrágját, a kocsi kerekeit pedig kiszúrták. Amikor az autóban ülõ két fiatal ki akart szállni, hogy segítsenek a földön fekvõ társuknak, õket is ütlegelni kezdték, és visszatuszkolták a kocsiba, majd azt velük együtt, felborították. Ezután egy autóval elmentek. A megtámadott huszonéves fiatalok közül ketten könnyebben megsérültek, a kocsiban több százezer forintos kár esett.

A székesfehérvári nyomozóknak egy hét alatt sikerült beazonosítani a támadókat. A két fehérvári és egy pálfai férfit kedden délelõtt fogták el. Kettõjüket - egy 23 és egy 39 éves férfit éppen testépítés közben lepték meg a kommandósok. Mind a ketten egy-egy székesfehérvári konditeremben nyomták a súlyokat, amikor a rendõrök elfogták õket. A harmadik férfit a lakásán kapták el. Csoportos garázdaság és rongálás miatt eljárás inult ellenük. A trió tagjai már voltak büntetve korábban, ezért õrizetbe is vették õket és kezdeményezik elõzetes letartóztatásukat.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!