Magyar Kupa: Eger vs. MVLC – „Éles” lesz a házigazda

Akt.:
MVLC: BL-résztvevők ellen játszanak
MVLC: BL-résztvevők ellen játszanak
Miskolc – Szombaton 19 órától Egerben vív MK-negyeddöntőt a PannErgy-MVLC férfi vízilabdacsapata.

Miskolci gárda még sohasem jutott be a legjobb 8 közé a Magyar Kupában, ám a jelenlegi OB I-es alakulatnak sikerült ez a bravúr, miután szeptember végén a saját csoportjában második lett a ZF-Eger mögött. A sorsolás szeszélye folytán, a negyeddöntő párosításakor ezen két klub a negyeddöntőben is összekerült.

– Egy olyan kis csapat életében, mint amilyenek mi vagyunk, ez egy újabb nagy mérföldkő – mondta dr. Sike József, a PannErgy-MVLC vezetőedzője. – A fejlődés, az előre lépés úgy gondolom, látszik, tavaly újoncként még nem tudtunk megbirkózni a feladattal, ezúttal viszont egy erős csoportból léptünk tovább. Többek között legyőztük azt a Vasast, amely a bajnokságban, az A-csoportban a harmadik helyen áll.

Nem a kettő a mérvadó

A hevesiekkel szembeni (újabb) találkáról így vélekedett a tréner.

– Fortuna nem volt velünk, amikor a párosítás készült… – tette hozzá dr. Sike József. – A hét ellenfél közül három olyan volt a kalapban, a Honvéd, a BVSC és a Szeged, amely ellen több sanszunk lett volna a továbbjutásra, mint az Egerrel szemben. Azt látni kell, hogy az úgynevezett „négy nagyot” a többiek nem igazán tudják megszorítani.
A szomszéd megye együttese kétszer már megverte a Miskolci VLC-t az elmúlt pár hónapban: az említett Magyar Kupa csoportmeccsen 8-4-re, a bajnokságban pedig 10-7-re.

Főpróba lesz

– Annak örülhetünk, hogy voltak jó szakaszaink ezeken a mérkőzéseken, de nem ezt a két eredményt tartom mérvadónak – fogalmazott dr. Sike József. – Amiből az Egerrel kapcsolatban ki kell indulni az az, hogy kedden biztosan, 13-7-re verték idegenben a Ferencvárost. Ez a kupa első felvonás a hevesiek számára főpróba lesz, ugyanis a jövő szerdán azzal a Jug Dubrovnikkal játszanak a Bajnokok Ligájában, amely megnyerte a legmagasabb európai kupasorozat előző szezonjának a kiírását. Emiatt kizárt, hogy bármelyik kulcsjátékosukat pihentetni fogják, biztosan lesz néhány elem, amit gyakorolni akarnak ellenünk. Például a center semlegesítését, ugyanis nálunk Sasa Misic személyében akad egy olyan kaliberű pólós ezen a poszton, mint amilyen a horvátoknál, csak ott kettő is.
A párharc visszavágóját december 3-án, szombaton 17 órától rendezik meg a dr. Kemény Dénes Városi Sport­uszodában.

– Molnár István –


A további Magyar Kupa-negyeddöntők (első mérkőzések)

  • Szombat, 18.00: Szolnoki Dózsa-Közgép – FTC-PQS Waterpolo
  • Szombat, 19.00: A-HÍD OSC-Újbuda – BVSC-Zugló
  • Vasárnap, 18.00: Contitech-Szeged Diapolo – Racionet Honvéd








hirdet�s