Közlemény – Jakab Péter a Jobbik polgármesterjelöltje Miskolcon

Miskolc – Vona Gábor pártelnök Jakab Péter jelenlegi önkormányzati képviselőt kérte fel a Jobbik miskolci polgármesterjelöltjének. A politikust a párt helyi alapszervezete ellenszavazat nélkül támogatta a szombaton megtartott polgármester-jelölő taggyűlésen.

Az eseményt követő sajtótájékoztatón Jakab Péter megtiszteltetésnek nevezte, hogy mind a pártvezetés, mind a miskolci tagság bizalmat szavazott neki. Hangsúlyozta: az, hogy mára Miskolcon a Jobbik lett a legerősebb ellenzéki erő, a Fidesz váltópártja, a miskolci jobbikosok összehangolt csapatmunkájának a sikere, amit azzal lehet megkoronázni, ha ősszel megnyerik az önkormányzati választást. Mint mondta, a Jobbik készen áll a városvezetésre, a rend, a megélhetés és az elszámoltatás programjának a megvalósítására.

Kiemelte: rendet fognak tenni Miskolcon, ennek részeként pedig ingyen fogják felszámolni a gettókat. Kétféle embert fognak megkülönböztetni: az építőt és a rombolót, előbbit támogatni, utóbbit üldözni fogják, egyúttal véget vetnek annak, hogy a városban etnikai alapon osztogatnak érdemtelenül milliókat. „A származás se előnyt, se hátrányt nem fog jelenteni a Jobbik vezette Miskolcon”- jelentett ki, hozzátéve: erre ő maga a garancia, aki történetesen zsidó felmenőkkel is rendelkezik, emiatt azonban se előny, se hátrány nem érte a pártban.

Hangsúlyozta azt is: a sikeres munkahelyteremtés érdekében le fogják rakni a forrásteremtő városgazdálkodás alapjait, melynek részeként értékteremtő munkahelyeket fognak generálni. Nyomatékosította: a Jobbik a miskolci kis- és középvállalkozásokkal fog stratégiai megállapodást kötni, ha kell, a jogi kereteket is feszegetni fogják a helyzetbe hozásuk érdekében.

Jakab Péter kiemelten fontosnak nevezte az átláthatóság biztosítását: a Polgármesteri Hivatal és a Miskolc Holding ne rejtegesse, hanem vesse ki magából a korrupciót. Jelezte: a Jobbik minden esetben vizsgálatot fog kezdeményezni, ahol fennáll a gyanúja a közpénzek nem megfelelő felhasználásának, legyen szó nagyberuházásról, vagy a rendbontók kétmilliókkal történő jutalmazásáról.

– Pakusza Zoltán, Jobbik miskolci elnöke –