oktatás

2019.12.22. 18:00

Alapjaiban változik a szakképzés

A következő tanév fordulópontot jelent majd.

Bájer Máté

Balról: Molnár Péter, az MSZC főigazgatója, Kiss Gábor és Bihall Tamás, a BOKIK elnöke az együttműködési szerződés aláírásakor

Fotó: Kozma István

Nemrégiben elfogadták az új szakképzési törvényt, aminek hatására várhatóan teljesen átalakul jövőre a szakképzési rendszer: változik az iskolák megnevezése, a képzés hossza, az oktatók jogállása. A Miskolci Szakképzési Centrum álláspontja szerint erre azért volt szükség, mert az elmúlt időszakban megjelent iskolatípusok nem váltották be a hozzájuk fűződő reményeket: a szakgimnázium elnevezés nem tükrözi azt, ami a lényege, a 4+1-es struktúra pedig nem teljesíti azt, ami a feladata. Kedd délután a BOKIK-kal közösen tartott eseményen beszámoltak az új rendszer kiépítésének folyamatáról és tájékoztatták a leendő változásokról a miskolci vállalatokat.

– Az iskolák természetesen már készülnek erre – nyilatkozta lapunknak Kiss Gábor, a Miskolci Szakképzési Centrum (MSZC) kancellára. – Fontos, hogy a pályaválasztó diákok a változások tükrében, fokozott figyelemmel hozzák majd meg döntéseiket. Fogadjuk a jelentkezéseket, tájékoztatókat tartunk. Azonban nemcsak az iskoláknak, hanem a duális képzés miatt a vállalati partnereknek is át kell látni a rendszert. Ennek érdekében szerveztük meg a mai rendezvényt: a térség főbb gazdasági szereplőit tájékoztatjuk, hogy majd együtt alakíthassuk ki a tapasztalatok alapján a következő évtől a duális képzés feltételeit.

Technikum és szakképző

A duális képzés lényege, hogy az elméleti oktatás az iskolában folyik, míg a gyakorlati képzés a választott partnerszervezetnél történik. Kiss Gábor beszélt a szakképzési centrum és a vállalatok kapcsolatáról a korábbi években, valamint a duális képzésformában szerzett tapasztalatokról is.

– Magyarországon a duális képzésnek régi hagyománya van, csak régebben másképp nevezték. Szerintem nagyon fontos tényező, hiszen a szakmát gyakorlatban lehet leginkább megtanulni, pusztán elméleti tudásra alapozva nem lehet jó szakembereket képezni. A cégek szerencsére többségében partnerek ebben – természetesen mindenki saját kapacitásának megfelelően csatlakozik be.

A centrum véleménye szerint az előző rendszer egyik nagy problémája az volt, hogy a tanulók a 12. év végén leérettségiztek, majd nagyrészt elhagyták az iskolájukat és ezzel együtt a további szakmai képzést. Erre nyújt majd szerintük megoldást a technikum, ami ötéves képzésforma, ahol az első két év ágazati alapképzés – 10.-ben még lehetőség van korrekcióra. Ha később egy másik OKJ-s szakmát is meg akar szerezni a tanuló, akkor ezt az alapképzést már nem kell újra elvégeznie. Az ötödik év végén a diákok érettségit és technikusi szintű szakképesítést kapnak majd.

A másik pillér a hároméves szakképző. Mindkét esetben fontos lesz a duális képzés, melyet a partnervállalatokkal történő folyamatos egyeztetések során optimalizálnának.

A rendezvényen az MSZC és a BOKIK között együttműködési szerződés született, amit a jelenlévők írtak alá.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!