Kecskemét vs. DVTK – Belső védő kerestetik

Szalaiék nem bírtak Bebetóékkal
Szalaiék nem bírtak Bebetóékkal - © Fotó: Homoky György
Hatodik kecskeméti kirándulásán sem tudott nyerni a DVTK, és ezúttal pontot sem szerzett.

A labdarúgó NB I 19. fordulójában szombaton délután a Kecskeméti TE vendége volt a Diósgyőri VTK. A piros-fehéreknél a 18-as keretbe ezúttal négy játékos nem fért be, Eperjesi, aki az U21-es együttesben lépett pályára, Kovács G., aki tartósan sérült, Egerszegi, aki felépülőben van, de nem tudta vállalni a játékot, és Jenner, aki a múlt héten szintén sérült volt, és most nem került be az utazók közé. A Diósgyőr előző heti kezdőcsapatához képest erősödött a védelem, hiszen Okuka és Szalai is bizalmat kapott, a piros-fehérek négyvédős alakzata előtt pedig, két minőségi ..szűrő” kapott lehetőséget, Koman és Krstic, így erős vendég támadójátékra lehetett számítani. Ugyanakkor a hazaiaknál védekezőre, annak ellenére, hogy a vendégek szakvezetője, csak egycsatáros játékra számított, de végül két támadó kapott helyet Bekő Balázs együttesében.



Az első tíz percben úgy tűnt, hogy a Diósgyőr vonalas játékkal akarja megnyerni a meccset, megbontani a KTE hátsó alakzatát. A szélső védők bátran vállalkoztak előre futásra az oldalvonalak mellett, viszont ellencsapásként az első hazai akció góllal végződött. Ha addig bunkerfocira lehetett számítani a hazaiak részéről, akkor innentől kezdve még inkább így volt ez. Csakhogy a Diósgyőr folytatta a korábbi játékát, és ennek meg is lett az eredménye, az első félidő közepén eltűnt a KTE előnye. A meccsnull után folytatódott az addigi koreográfia, a vendégek térfelét ki lehetett volna adni Bozsik-programos fiataloknak, akik alig, alig találkoztak volna felnőttekkel. A 30. minutában viszont igen, amikor Alves egy előnyösnek induló helyzetben elbukóban volt a Bebeto elleni párharcban, és a testi erejét is bedobta. Több sem kellett a hazai csatárnak, elnyújtózott a gyepen, a játékvezető meg pirosat adott a védőnek. Ezzel kezdődött Vad II. furcsa sorozata, ugyanis itt gólhelyzetről nem igazán lehetett beszélni, és a sárga esetleg jogos lett volna, a piros viszont erősnek tűnt. De a történtek miatt belső védő után kellett néznie Sivic edzőnek, és mivel a kispadon nem volt ilyen (Szalai és Alves ugye kezdő volt, Kovács G. pedig sérült), így a pályán lévők közül kellett választania. Grumic meg is lepődött rendesen, hogy őt pécézte ki erre a feladatra Sivic edző, de a tavaly januárban csatárnak szerződtetett, az utóbbi időben középpályást játszó légiós becsületére legyen mondva, hogy viszonylag jól lehozta ezt a melót. Nem csak az első félidő végét, amelyben akadt még érdekesség: kapott egy tizenegyest a DVTK, amelyről csak a televíziós visszajátszásokból derült ki, hogy jogos volt, és amelyet hiába küldött a kapuba Gosztonyi, nem lett belőle gólt, mert újra rúgatta a játékvezető, és másodszorra kimaradt. Furcsa volt a szitu, és az is felmerült a vendégoldalon, hogy ha Alvesnek azért piros járt, akkor Karannak is kellett volna osztania egy sárgát (ezzel 10 főre csökkent volna a KTE létszáma is, mert a védőnek már volt egy sárgája).


dvtk_tizenegyes
Takács Tamás (térdelve) kiharcolt tizenegyesét Milos Krstic (magasba tartott kézzel) szerette volna végrehajtani, ám végül a csapatkapitány Gosztonyi András állt a büntetőpont mögé | Fotó: Homoky György


Fordulás után

Az első félidő furcsa eseményeinek taglalása mellett a szünetben az volt a téma, hogy változtat-e csapata addigi, hadrendjén, taktikáján Bekő edző, bevállalósabb csapatot küld-e pályára a második félidőben. Nos, annyi azért történt, hogy egy védő helyett középpályást tett fel, de ez semmilyen hatással nem volt a csapatjátékukra, észre sem lehetett venni, hogy többen vannak a pályán. A DVTK 10 emberrel is próbálta megszerezni a győzelmet, viszont igazán komoly helyzetei nem voltak, ráadásul a félidő közepén gólt kapott. Fel volt adva a lecke rendesen a Diósgyőrnek, de nem boldogultak a jól tömörülő hazai védelemmel szemben.


dvtk_harmascsere

A “történelmi” hármas csere | Fotó: Homoky György


A 75. percben aztán olyasvalami történt, amire legutóbb 1996. júniusában volt példa a Diósgyőr-történelmében, amikor érdekes módon szintén a 75. percben, Diósgyőrben, a Fehérvár elleni osztályozó visszavágóján, 2-1-es állásnál hármas cserére szánta el magát Verebes József, a piros-fehérek akkori szakvezetője. További párhuzam, hogy sem az, sem ez a triplaváltás nem jött be (akkor a hosszabbításban bukta el a csatát a Diósgyőr), mert a most becseréltek nem tudtak annyi pluszt hozzátenni, hogy pontszerzés lett volna ebből a kirándulásból. Vagyis hatodik kecskeméti bajnokiján sem tudott nyerni a DVTK. És ez nem jó. Ahogy az sem, amiről a meccset követő sajtótájékoztatón Sivic edző beszélt, a belső védő gondokról. Mert háromból egy maradt a következő meccsre, a Pécs elleni bajnokira, és egy komoly célokért harcló csapatnál ez gond. A mostani pontatlanság is az, de ez előbbi talán nagyobb.

ÉM-BCS



Jegyzőkönyv

Kecskeméti TE – Diósgyőri VTK 2-1 (1-1)

Kecskemét, 1000 néző. V.: Vad II. (Albert, Szpisják).

Kecskeméti TE: Tujvel (5) – Lovric (6), Gyagya (5), Karan (5), Skopljak (6), Laczkó (4) – Vukasovic (4), Savic (5), Kitl (6) – Bebeto (5), Novák (5). Vezetőedző: Bekő Balázs.

Diósgyőri VTK: Antal (6) – Okuka (5), Szalai (4), Alves (5-2=3), Husic (6) – Koman (4), Krstic (5) – Gosztonyi (5), Grumic (6), Takács T. (6) – Griffiths (4). Vezetőedző: Sivic Tomislav.

Csere: Gyagya helyett Patvaros (4) a 46., Koman helyett Bognár (-) a 75., Gosztonyi helyett Barczi (-) a 75., Takács T. helyett Bacsa (-) a 75., Bebeto helyett Gréczi (-) a 77., Savic helyett Szivacski (-) a 92. percben.

Sárga lap: Szalai a 21., Karan a 33., Savic a 48., Griffiths a 82. percben.

Kiállítva: Alves a 30. percben.

Gólszerző: Novák (1-0) a 10., Takács T. (1-1) a 25., Karan (2-1) a 66. percben.


Bekő Balázs: – Most csak nagy dolgokat tudok mondani: nagy győzelem volt, nagy volt a csapat, nagyon odatették magukat a játékosok, nagyok voltak a szurkolók, ez egy nagy siker.

Sivic Tomislav: – Egy jó mérkőzést játszottunk, a meccsen végig mi támadtunk. Két kulcsjelenete volt ennek a találkozónak, a piros lap és a tizenegyes, mindkettő ellenünk volt és ez a kettő így sok volt. Gratulálok a csapatomnak, küzdöttek, hajtottak. Sajnos, az átigazolási időszakban sok mindent nem jól csináltunk. Lehet, hogy van, aki azt gondolta, hogy belső védő nélkül is lehet játszani ezt a játékot. Nem tudom, szerintem nem.



Percek, események

10. perc: Kitl futott el a bal oldalon, akit Grumic üldözött, de utolérni nem tudott, így a középpályás zavartalanul adhatott középre, ahol az érkező hórihorgas Novák a kaputól 6 méterre fejjel elérte a labdát, bóbitájáról pedig a jobb kapufára pattanó labda, a ketrec bal oldalában kötött ki, 1-0.


25. perc: A jobb oldalon Krstic ugratta ki Gosztonyit, aki a 16-oson belülre érve jól adott középre, az érkező Takács T. dobta bele magát a labdába, és a 3 méterről, a lábáról a kapu felé vágódó játékszert Tujvel már csak a gólvonal mögül tudta kiütni, 1-1.


30. perc: Egy előre ívelt hazai labdánál Bebeto került Alves háta mögé, a diósgyőri elsodorta ellenfélét, a csatár pedig a kaputól 17 méterre a földre került, ami után a játékvezető kecskeméti szabadrúgást ítélt, a védőnek pedig a piros lapot mutatta fel, így 10 főre fogyatkozott a vendég gárda.


35. perc: Egy diósgyőri akció végén Takács T. a hazai kapunak háttal állva, attól 6 méterre próbálta meg átvenni a labdát, de Karan szorításában ez nem sikerült neki, a védő megrúgta, amitől a földre huppant a játékvezető pedig 11-est ítélt. A büntetőt Gosztonyi a kapu jobb alsó sarkába vágta, de Vad II. nem ítélt gólt, hanem újra rúgatta a büntetőt, valószínűleg azért, mert Griffiths (is) bemozdult a 16-oson belülre. Gosztonyi tehát ismételt, de ezúttal a lövése után a labda a jobb kapufa mellett hagyta el a pályát.


66. perc: Savic végzett el jobbról szögletrúgást, a labdára Karan érkezett, aki 7 méterről fejjel a kapu bal oldalát célozta meg, a labda útjába a gólvonalon álló, menteni igyekvő Husic próbált meg belépni, de a fejéről a kapuba perdült a labda, 2-1.



Kecskemét vs. DVTK fotókon és videókon
Mindent lehet mondani a KTE – DVTK bajnokiról, de eseménytelen az biztosan nem volt: Hálót nem érő gól, véleményes piros lap, megismételt és kihagyott tizenegyes, hármas csere… Igaz, a pályán nem termett sok babér Gosztonyiéknak, a Széktói stadion azonban a diósgyőri szurkolóktól volt hangos. Nézze meg Ön is a Kecskeméti TE – Diósgyőri VTK mérkőzés felvételeit! tovább »

Ön szerint ki volt a DVTK legjobbja Kecskeméten?

Nem sok jót vetített előre a DVTK számára a kecskeméti kirándulás, hiszen idegenben nem sok sikerélményük volt eddig a bajnokság során a Sivic-legényeknek, ráadásul az élvonalban még soha nem győztek a piros-fehérek a Hírös városban. Nos, egyik rossz sorozat sem szakadt meg szombaton… Ön szerint ki volt a Diósgyőri VTK legjobbja a Kecskeméti TE ellen? tovább »

Kecskemét vs. DVTK – Edzői nyilatkozatok

“Sajnos az átigazolási időszakban sok mindent nem jól csináltunk…” – nyilatkozta Sivic Tomislav, a Diósgyőri VTK vezetőedzője a Kecskemét elleni, 2-1-re elvesztett idegenbeli bajnoki után. tovább »

BOON-ÉLŐ – Kecskemét vs. DVTK 2-1 (1-1)

A labdarúgó OTP Bank Liga NB I 19. fordulójában a Diósgyőri VTK gárdája a Kecskeméti TE vendégeként lépett pályára szombaton 16 órától a Hírös városban. Az összecsapásról élőben tudósítottunk a Borsod Online-on! tovább »

Labdarúgó NB I – Eredmények és tabella – 19. forduló

Budapest, 2015. március 6., péntek (MTI) – A labdarúgó OTP Bank Liga 19. fordulójának eredményei és programja. tovább »




0Hozzászólás

Herzlichen Dank für Ihren Kommentar - dieser wird nach einer Prüfung von uns freigeschaltet. Beachten Sie, dass dies gerade an Wochenenden etwas länger dauern kann. Kommentare von registrierten Usern werden sofort freigeschaltet - hier registrieren!

Még 1000 karakter

A kommentelés opció, a jó magaviselet kötelező! Moderációs elveinket itt olvashatja .






hirdet�s