KDNP: több mint négyszázan éltek a családi csődvédelemmel

Akt.:
KDNP: több mint négyszázan éltek a családi csődvédelemmel
KDNP: több mint négyszázan éltek a családi csődvédelemmel - © Fotó: hirado.hu
Budapest – Eddig több mint négyszázan éltek a családi csődvédelem lehetőségével annak tavaly szeptemberi bevezetése óta – mondta Harrach Péter, a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) frakcióvezetője keddi budapesti sajtótájékoztatón. A kormánypárti politikus szerint a magáncsőd jó lehetőség, hogy a veszélyeztetett családok kikerüljenek a nehéz helyzetükből.

A frakcióvezető azt mondta, a törvény célja az volt, hogy védelmet adjon a családoknak, ha csődbe kerültek, azaz az adósságspirálból segítsen nekik kikerülni.

Hozzátette: azok élhetnek vele, akiknek az adóssága nagyobb, mint a tulajdonuk illetve jövedelmük, amit öt év alatt szereztek, levonva a létfenntartás költségét.

Megjegyezte: nem hanyagolható el az érintettek részvétele, azt sem az állam, sem a hitelintézet nem tudja garantálni, hogy az adósságot – vagy legalábbis annak nagy részét – ne kelljen visszafizetni.

Ugyanakkor az igaz, hogy ezt a területet sem kerülte el a “túlzott bürokrácia átka”, az űrlapok valóban bonyolultak, ezen idővel talán érdemes változtatni – tette hozzá.

Vejkey Imre, frakcióvezető-helyettes rámutatott: a magáncsőd intézményét két fázisban vezetik be. Az első szakaszban – szeptember 30-ig – azok vehetik igénybe, akiknek az ingatlana veszélyeztetve van. Október elsejétől, a második szakaszban már ez a feltétel kikerül az igénylésnél.

Borka Zoltán, az Igazságügyi Hivatal Családi Csődvédelmi Szolgálat főosztályvezetője elmondta: 409-en vették igénybe a magáncsőd intézményét és összesen 849 ügyfél érintett, azaz ennyi természetes személy élvez védettséget.

A lehetőségről tájékoztató honlapon 28 ezer látogatót és mintegy 200 ezer megtekintést regisztráltak. Az érdeklődés folyamatos, s jóval többen érdeklődnek, mint ahányan később igénybe is veszik ezt a lehetőséget, de arra számítanak szeptemberig emelkedik a programba bekapcsolódók száma.

A kormányhivatalok olyan területi ügyfélszolgálatokat üzemeltetnek, ahol jól felkészült vagyonfelügyelők segítik az adósokat, megfelelő információkkal látják el őket – jelezte.

– MTI –