Kazincbarcika hírei

2012.03.08. 13:08

A közösség kovácsoló ereje Barcikán

Kazincbarcika - Óriási érdeklődés mellett átadták az új közösségi bővítményt.

Kazincbarcika - Óriási érdeklődés mellett átadták az új közösségi bővítményt.Egy kétszáz négyzetméteres közösségi színtérrel bővült Kazincbarcika kulturális és civil palettája, az Európai Uniós támogatással épült új egységet szerdán délután adták át.

Több mint százan vettek részt az avatási ünnepségen, melyre az újkazinci városrészen folyó rehabilitációs projekt keretében került sor. Az összesen 800 millió forintos beruházást 500 millióval támogatja az Európai Unió és az Európai Regionális Fejlesztési Alap. A közösségi bővítmény átadásával tulajdonképpen véget ért a 2010 őszén kezdődött projekt építőszakasza, a programok viszont még május végéig tartanak.  Sőt azon túl is, hiszen éppen az a beruházás célja, hogy olyan fejlesztéseket valósítson meg és olyan értékeket teremtsen, melyek a projekt zárását követően is fenntarthatóak és az akcióterületen élők profitálhatnak belőle.

Tovább erősödik

Az ünnepélyes átadáson Szitka Péter polgármester elmondta, hogy nagyon örül annak, hogy amióta a beruházás tart már komoly előrelépést lát a régi barátságok, kapcsolatok terén. „Az Újkazincon élők újra egymásra találtak, szívesen és hasznosan töltik együtt a szabadidejüket különböző programokon. Fát ültetnek, közösen főznek, egészségmegőrző praktikákat tanulnak, és ami a legfontosabb, jól érzik magukat.”

Csősz Béláné, a működtető Szociális Szolgáltató Központ vezetője is ezt emelte ki ünnepi beszédében. „A mindennapok nehézségeinek elviseléséhez nyújtott erőt ez a mikroközösség már megtapasztalta az elmúlt hónapokban, s most ezzel az új közösségi térrel ez a lehetőség még tovább erősödik. Használják egészséggel, boldogan adom át Önöknek! ” – mondta. 

Az ünnepélyes szalagátvágáson annak a két civilszervezetnek a képviselői is részt vettek, akik a beruházás egészségmegőrző programjában együttműködő partnerei az önkormányzatnak.

Az Ideál Életreform Népfőiskola Közhasznú Egyesület, továbbá a Teljes Életért Egyesület aktív munkájának köszönhető, hogy az elmúlt hónapokban az akcióterületen és a városban élők olyan nagyszerű előadókkal is találkozhattak, mint Czeizel Endre, Zacher Gábor, Nagy Bandó András és a mádi Leskó házaspár. Az avatást követően a résztvevők azonnal be is népesítették a házat, szinte egy szabad szék sem maradt. Több mint százan voltak kíváncsiak a Teljes Életért Egyesület bemutatóval egybekötött diatetikai programjára, melynek Kisa Judit volt az előadója.

-GJ-

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!