Kazincbarcika hírei

2012.02.07. 12:41

Miskolcon grundbirkóznak a fináléért

Miskolc - A 2011/2012. tanév grundbirkózó diákolimpia I-II. korcsoportos leány és fiú országos elődöntőjének február 12-én Miskolc ad otthont.

Miskolc - A 2011/2012. tanév grundbirkózó diákolimpia I-II. korcsoportos leány és fiú országos elődöntőjének február 12-én Miskolc ad otthont.A négy leány és nyolc fiú csapat, vasárnap 10 órától az MVSC Csokonai utcai röplabda csarnokában vetélkedik majd az országos fináléba jutásért.

A sportág népszerűsítését, a kiválasztás lehetőségeinek bővítését, a birkózó utánpótlás gyarapítását is megcélzó eseményt a Magyar Diáksport Szövetség megbízásából a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Diáksport Tanács és a Miskolc Városi Diáksport Szövetség hívja életre. A versenybíróság elnöke Jászkai Imre, a B.-A.-Z Megyei Birkózó Szövetség Bírói Bizottság vezetője.

A nemrégiben a B.-A.- Z. Megyei Birkózó Szövetséggel közösen Szendrőben megrendezett megyei döntőből négy fiú és három leány csapat szerzett jogot az országos elődöntőben való részvételre. A további négy, egyenként 13 tagú fiú és egy, 10 sportolót számláló leány együttes Heves, Nógrád és  Szabolcs-Szatmár-Bereg megyéből érkezik a borsodi megyeszékhelyre. A létszámból adódóan a fiúk két csoportban, majd helyosztókkal, míg a lányok körmérkőzéses formában döntik el a helyezések sorsát. Az országos elődöntő győztes csapatai részvételi jogot szereznek az országos fináléban való indulásra. Az I-III. helyezettek éremdíjazásban részesülnek, valamennyi csapat oklevelet kap.

A versennyel kapcsolatos további információ Füstös Józseftől, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Diáksport Tanács titkárától kérhető a 46/504-780-as és a 06-30-218-0357-es telefonszámokon, vagy a [email protected] e-mail címen.

A résztvevő csapatok

Fiúk: Ádám Jenő Általános Iskola Kazincbarcika (testnevelő: Kondor István), Szent Imre Római Katolikus Általános Iskola és Kisboldogasszony Óvoda Miskolc (testnevelők: Varsányi Zsolt, Gecsei László), Görgey Artúr Általános Iskola és AMI,  Onga (testnevelő: Kajtor Csaba), Kossuth Lajos Általános Iskola,  Kurityán (testnevelő: Bóta Lajos), Szent Imre Katolikus Általános Iskola és Jó Pásztor Óvoda, Eger (testnevelő: Gyöngy Attila), Kemény Ferenc Sportiskola és Általános Iskola, Eger (testnevelők: Brandstädter Gábor, Fejes Adrian Adél, Kocsisné Nagy Erzsébet,Lakatos Tamás), SKÁID Petőfi Sándor Tagiskola, Salgótarján (testnevelő: Barna Péter), Bethlen Gábor Gimnázium, Ált. és Szakképző Isk., Óvoda, AMI, Nyíregyháza (testnevelők: Gulyásné Czine Ildikó, Plósz Antal).

Leányok: Pollack Mihály Általános Iskola, Kazincbarcika (testnevelő: Tóthné Szepesi Éva), Szent Imre Római Katolikus Általános Iskola és Kisboldogasszony Óvoda, Miskolc (testnevelők: Varsányi Zsolt, Gecsei László), Görgey Artúr Általános Iskola és AMI, Onga (testnevelők: Kosztopulosz Beatrix, Kajtor Csaba), Kemény Ferenc Sportiskola és Általános Iskola, Eger (testnevelők: Brandstädter Gábor, Fejes Adrian Adél, Kocsisné Nagy Erzsébet, Lakatos Tamás).

-SZIS-

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!