Jósaváros hírei

2012.04.02. 13:01

Tűrhetetlen, amit a dohányzó diákok művelnek!

Amióta elrendelték a dohányzással kapcsolatos tilalmakat, azóta a Jósavárosban, a  Bánki Donát Szakközépiskolánál és az Arany János Gimnázium mellett megszűnt az itt élők létezése.

Amióta elrendelték a dohányzással kapcsolatos tilalmakat, azóta a Jósavárosban, a  Bánki Donát Szakközépiskolánál és az Arany János Gimnázium mellett megszűnt az itt élők létezése. Mint azt sokan tudják, Bánki két bejárati kapuja pontosan közrezár egy autóbusz megállót, valamint egy gyalogátkelő helyet. Eddig a diákok és tanárok "is ??" , mit sem törődve a buszmegállóban történő határokról tömegesen (százával) mérgezték a le- és felszállni akarókat. Most, hogy tegnaptól büntetik, átjárnak a zebrán és a zebra melletti kukánál bagóznak. Ezek a fiatalok abszolut felelőtlenek, arrogánsak, fel sem fogják tetteik következményét. "Tömeges gyilkosok"  Senki nem érti, hogy egy középiskola vezetése és a város vezetése, hogy nem figyel oda ezekre az igen fontos és nem figyelmen kívül hagyandó dolgokra! Továbbra is, sőt!!! még inkább mérgezik az egészséges embereket, akik itt jönnek-mennek haza, ezeken kell keresztül vergődni, semmit sem látva és kátrányt hányva a füsttől (elnézést, de miért tűrjük, hogy megöljenek bennünket!). Akadályozzák a biztonságos és gyors átkelést a zebrán, a járdán való gyalogos és kerékpáros haladást, illetve nem beszélve a járműforgalomról. A vezetők sem látják, mikor akar épp valaki lelépni az úttestre. Sok idős embertől, kismamáktól, sérültektől, nehéz táskát cipelőktől, gyerekektől is elvárnák, hogy szálljanak le- v fel egy megállóval hamarabb v távolabb és onnan caplassanak HAZA??? Ez a MI buszmegállónk, zebránk, járdánk! Eddig is ki volt használva, ezek után is akarjuk használni. Dohányfüst  mentesen és a közlekedést gátoló diákok nélkül!

Az Arany János Gimnázium diákjai sem különbek. Ők erőszeretettel gyülekeznek az iskolával szembeni lakóház elé, az átkelőbe, ezzel szintén gátolva a közlekedést, letanyáznak a gyermekorvosi rendelőnél, legjobb esetben pont az ablak alá vagy a várakozó betegeknek vagy egészségügyi sétájukon megpihenni vágyóknak kihelyezett padokon. Akár a lakók, házmester vagy a rendelőben dolgozók szólnak ki, kérik meg őket, hogy menjenek innen, sokszor elképesztő arroganciával reagálnak. Eldobálják a csikket, összeköpködik a lépcsőket, ház falát stb. Ma már erre tanítják őket az iskolában??!!! Hűűű!

Vegyék elő az iskolák vezetőjit és szánjanak rá 10-10 percet, hogy az aulában tájékoztatják őket a tisztességes és szocializált viselkedésről. Valamint, igenis van az iskolának kihasználatlan hátsó része (déli oldalak felől semmivel sem határosak), menjenek oda! Egyáltalán, hogy engedhető meg, hogy szünetben kijárjanak bagózni!!

Másfelől, az Önkormányzat is tegyen ki Dohányozni tilos tiltó táblát mind a buszmegálló területére, mind pedig a zebra túlsó felére. Egy rágóspapírt sincs lehetőség kidobni, mert alig van kihelyezett szemétgyűjtő kosár, és nem az a megoldás, hogy ha leveszik, nem mennek oda bagózni . Ez nem nekik van kitéve!!

Kérem a Város Vezetését az itt élők nevében is, mihamarabb oldják meg ezt a  hónapok óta tartó problémát. A Jósaváros nem csak az Interspárig és a körforgalomig tart!

Címkék#Jósaváros

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!