Jogerősen 18 év fegyházra ítéltek egy ismerősét meggyilkoló fehérvári férfit

Székesfehérvár – A Székesfehérvári Törvényszék kedden jogerősen 18 év fegyházra ítélte azt a székesfehérvári férfit, aki 2014-ben Lovasberényben egy ismerősét több késszúrással megölte, előtte Pátkán másik ismerősét megkéselte, annak nőismerősét pedig megverte.

A Székesfehérvári Törvényszék büntetőtanácsa a vádlottat bűnösnek találta egy rendbeli, több ember sérelmére elkövetett emberölés bűntettének kísérletében, egy rendbeli testi sértés vétségében mint visszaesőt, valamint jármű önkényes elvétele bűntettében mint különös visszaesőt. A bíróság mellékbüntetésként 10 évre eltiltotta a közügyektől. A vádlott büntetéséből feltételes szabadságra nem bocsátható.

A férfi – aki rendszeresen kábítószereket és egyéb tudatmódosító szereket fogyasztott – 2014 júniusában ismerősével székesfehérvári otthonából Pátkára vitette magát, ahol előbb az autóból kiszállva a sofőr nőismerősét minden előzetes konfliktus nélkül többször megütötte, majd a gépkocsiban várakozó sértettet ugyancsak előzmények nélkül egy 19 centiméteres pengehosszúságú konyhakéssel több alkalommal nyak- és válltájékon szúrta. A sértettek elmenekültek a helyszínről.

Ezt követően a vádlott egy másik ismerősével a lovasberényi kastély parkjában kábítószert fogyasztottak. A férfi hirtelen – szintén minden előzetes konfliktus nélkül – a konyhakéssel összesen 12 alkalommal háton, vállon, illetve mellkason szúrta a sértettet, aki a helyszínen elhunyt. A vádlott a sértett gépjárművével elhajtott, de balesetet szenvedett és tetteire fény derült.

– MTI –








hirdetés