Karácsonyi történetek - „A kis gerle”

Csokvaomány - 2010. november 8-át írtunk. Én a konyhában foglalatoskodtam, mikor a csendet egy nagy csattanás törte meg.

Valahonnét fentről hallatszódott, mintha az üveges erkélyajtót bedobták volna. Rémülten rohantam ki, vajon mi történhetett. A bejárati ajtó mellett, a járdán egy gerle feküdt mozdulatlanul. Körülötte aranysárga kukoricaszemek szétszóródva. Felemeltem az élettelennek tűnő madarat. Biztosan elvétette az irányt, mert a nagy üvegajtónak ütközött repülés közben szegényke.

Az ajtónak ugyan nem lett semmi baja, annál inkább sérült a gerle. Bevittem a konyhába, hogy alaposabban szemügyre vegyem. Mintha megmozdult volna. A szárnyait esetlenül próbálta mozgatni. Közben a konyha kövére peregtek a kukoricaszemek.

Alaposan jól lakhatott, mert mikor a begyét megvizsgáltam, még mindig sok kukorica dagasztotta. Akkor vettem észre, hogy a begye teljesen szétszakadt, onnét peregtek folyamatosan a kukoricaszemek. Mit tehettem?

Elővettem a varródobozomat, a tűbe fehér cérnát fűztem, és szépen összevarrtam. Ilyet még nem csináltam. Szegény kis galambnak nem sok energiája maradt ellenkezni, de ez volt az utolsó esélye, különben elpusztult volna. Beraktam egy fedeles cipősdobozba, és a konyhában a melegen elszállásoltam.

Másnap reggel kicsit jobban volt. Megetettem, egy kevés vizet is ivott. Így teltek a napok, hetek. Napról napra javult az állapota, s a gerle a család elkényeztetett kedvencévé vált. Tenyerünkből etettük, vállunkra raktuk, simogattuk, és ő már nem félt tőlünk. A cipősdoboz felhajtott fedelének szélén szeretett üldögélni napjában, aztán körbejárta a konyha kövét, de repülni nem tudott továbbra sem.

Eljött a karácsony is. Gábor fiam behozta a fenyőfát a konyhába, beállította a tartóba. A mi kis gerlénk épp a szokásos köreit rótta a konyha kövén, mikor észrevette a fát, és a következő pillanatban meglebbentette szárnyait, aztán felrepült a fenyőfára, egyenesen a csúcsára.

Nagy volt a meglepetés és az öröm. Ennél szebb karácsonyfadísz nem díszíthette volna a mi fánkat azon a bizonyos karácsony estén…

-Papné Fürjes Katalin-