Huntington előre szólt

Akt.:
Mostanában sokat jut eszembe Samuel Huntington amerikai politikatudós, illetve élete műve, az 1996-ban napvilágot látott Civilizációk összecsapása és a világrend alakulása, amit szociológiai tanulmányom során olvastam. Szaniszló Bálint jegyzete.

Huntington művében előrevetíti a világ „keleti felében” élő népek, működő civilizációk előretörését. Egyszersmind figyelmeztetést ad a „nagybetűs” Nyugatnak, élén az Egyesült Államokkal, hogy fel kellene adni a pökhendi politikát és odafigyelni a keleti népek szavára. Döntse el ki-ki, hogy tapasztalt-e ilyen változást az utóbbi szűk két évtizedben. A tudós voltaképpen „megjósolta” szeptember 11-et is, illetve egy olyan cselekedetet, amely durva jelzésként érkezik keletről.

Huntington előre jelezte a keletről nyugat felé irányuló modern kori népvándorlást is, amelynek révén akkori meglátása szerint ezen évszázad közepe táján „öreg kontinensünk” népességében mindössze fele lesz klasszikus értelemben véve európai, másik felét a különböző bevándorló népesség adja. Huntington 2008-ban meghalt, nem érte meg meglátásainak megvalósulását. A megoldás megtalálása pedig megmaradt a jelenkor emberének. És az idő igencsak sürget.

Szaniszló Bálint








hirdetés