Interjú: Shizuka

Akt.:
Interjú: Shizuka
Miskolc – Szabi (Szinva Rádió) beszélgető partnere Shizuka volt, aki többek között a New Level Empire lemezlovasa, valamint a Petőfi dj oszlopos tagja is egyben.

Szabi: Milyen emlékeid vannak Miskolcról?

Shizuka: Nagyon remek fellépéseink voltak már itt a New Level Empire csapattal, elég csak a MEN-es bulit, az EFOTT-ot vagy a Sörfesztivált említeni. Szeretünk Miskolcon zenélni és mindig szívesen teszünk eleget a felkérésnek.

Szabi: Hogyan telt az elmúlt fél éved?

Shizuka: A New Level Empire-el készültünk a Dal c. műsorra, megírtuk a “Homelights” c. dalunkat és kijött az albumunk decemberben, ami nagyon jó fogadtatásban részesült. A Dalban a középdöntőig meneteltünk, jelenleg pedig már készülünk a koncertszezonra, ahol majd friss repertoárral és új dalokkal lehet bennünket látni és hallani. Persze a saját dolgaimat és a saját dj szettjeimet is pakolgatom, itt leginkább nu-disco, deep house, techno, tech house, valamint progressive vonalon mozgok. Pesten jelenleg két rezidenciát viszek, szóval nem sokat tétlenkedem..:) Visuállal is elkezdtem foglalkozni két éve, szóval azóta egy buliban nemcsak a zenére összpontosítok. A napokban egyébként forgattunk egy videót, ahol a Kelemen Kabátos – Szerecsenkirály volt a vendégünk és elmondhatom, hogy nagyon klassz lett a közös munka. Elkezdtünk egy kis deep house vonalat követni picit eltérve az Edm hangzástól, ami nekem nagyon tetszik. Május első felében pedig már a nagyközönség is magáénak tudhatja. “SzIN” himnusz le(tt)sz a javából…:)

Szabi: Mennyire nehéz a zenekart és a dj munkásságodat egyensúlyba hozni?

Shizuka: Első a zenekar, de szerintem mindannyiunk számára ez így van, mert különben nem tudnánk összeegyeztetni az életünket. Ehhez igazítjuk az összes külön fellépésünket és ha van egy zenekari elfoglaltság vagy fellépés addig a saját dolgaink háttérbe szorulnak. Mindenkinek megvannak a saját kis dolgai, de együtt is nagyon szeretünk lenni és ez a harmónia remélhetőleg látszik amikor a színpadon vagyunk.

Szabi: Tervek?

Shizuka: Legyen mihamarabb Nyár!!! 🙂 Nagyon várom már a fesztiválszezont, hiszen az egy teljesen más közeg és feeling amikor szabadban, több ezer embernek játszol. Minden kedden a Petőfi Dj-ben is megtalálható vagyok, így ott is lehet hallani aki szeretne. De minden fontos infó a facebook oldalamon elérhető, ahol igyekszem aktív lenni.

Szabi: Köszönöm Petra! További Sikereket Neked!








hirdetés