Hiteles kép a kor eseményeiről

A kiállításon
A kiállításon
Bódvaszilas – Több mint egy tucat interjú készült az idősekkel.

Az Együtt A Felvidékért Egyesület (EAFE) a Bódva völgye térségében élőknek szervez kulturális és hagyományőrző programokat, tudományos konferenciákat, a felvidéki fiatalok összefogását segítő eseményeket és a gyermekek oktatását elősegítő alkalmakat.

Az 1945-ben a Szovjetunióba hurcolt politikai foglyok és kényszermunkások 70. évfordulója kapcsán GULÁG-GUPVI emlékévet hirdetett Magyarország kormánya 2016-ban. Az emlékév keretében az Együtt a Felvidékért Egyesület arra vállalkozott, hogy a Bódva völgyében és annak környékén felkutatja a munkatáborok még élő túlélőit, valamint azokat a hozzátartozókat, szemtanúkat, akik hiteles képet adhatnak a kor eseményeiről – tudtuk meg az egyesület önkéntesei nevében Bári Ernőtől és Jósvay Istvántól a program megvalósításának koordinátoraitól.

Több mint egy tucat interjú készült a kor hitelt érdemlő forrásainak számító, a térségben élő idősekkel, akiktől a szöveges elbeszélések mellett a fennmaradt tárgyakat, fotókat, igazolványokat, dokumentumokat is összegyűjtette a szervezet. A témában végzett gyűjtésből vándorkiállítás szervezett az egyesület februárban. Így nyolc településen – Kazincbarcika, Rudabánya, Szendrő, Szalonna, Szögliget, Bódvaszilas, Hidvégardó, Martonyi – lehetett megtekinteni a gyűjtőmunkából összeállított tablókat, videoanyagot és kiadványt. A kiállítás a történelmi időszakról szóló általános fogalmakat is bemutatja, a mélyinterjúkból bemutat részleteket, valamint a munkatáborokat megjárt személyek visszaemlékezéseinek legemblematikusabb pontjait emeli ki.

Az EAFE a gyűjtési munkát és a vándorkiállítást az Emberi Erőforrások Minisztériuma által kiírt „KOR-dokumentumok” elnevezésű pályázat segítségével valósította meg. Az elkészült interjúkat, a dokumentációkat az egyesület honlapján www.eafe.hu bárki megtekintheti. A vándorkiállítás új helyszíneken történő bemutatása kapcsán várják az egyesület weboldalán megjelölt elérhetőségeken a megkeresést az egyesület tagjai.

ÉM-PA








hirdet�s