Gyönyörű időben szép
számú közönség előtt
magabiztos SM győzelem született. A salakmotoros
lengyel II. liga 2009-es nyitányán a Speedway
Miskolc együttese a Kolejarz Opole csapatát
fogadta vasárnap a Népkertben.
![]()
Az első futamban – a
nézőtéri szerpentineső
után – Tabaka fél kör előnnyel
ért a célba, Dilger motorja a
második körben elvérzett,
leállt, a rajtegyenesből
utolsóként kijött Lőrincz a
menet végén a pontot jelentő
harmadik helyen ért célba.
1. Tabaka, 2. Mikorski, 3. Lőrincz. Dilger
(feladta) (4-2), 4-2
A folytatásban Magosiért és
Vlasovért a második kanyarig lehetett
izgulni, utóbbi gyönyörűen, mint
tyúkanyó a kiscsibéjét
védte Magosit az első helyen, majd a
végén az orosz fiú a
futamgyőzelmet is besöpörte az SM-nek.
1. Vlasov, 2. Magosi, 3. Czechowicz, 4. Rembas
(5-1), 9-3
A harmadik futamban Flis motorja egy egyenest
bírt, Ksiezak küszködött, Darkin
kitűnően repesztett, Szatmári meg
jól fogta a második helyet, ez volt a
második kettős hazai siker.
1. Darkin, 2. Szatmári, 3. Ksiezak. Flis
(feladata) (5-1), 14-4
Mikorski rontotta el a rajtját, így
kizárták a futamból, helyette
Dilger indulhatott el. A második rajtot
követően, a második körben Tabaka
futott rá a palánkra, és nem is
tudott egyből felállni. Pár perces
ápolás után viszont a saját
lábán ment be a depóba. A negyedik
futam harmadik indításánál
már csak hárman indultak el. A miskolci
Hauzinger állt az éltre, de hamarosan
csak egy ellenfele maradt, mert osztrák
honfitársa, Wallner defektet kapott, így
csak Dilger szerzett pontot a vendégeknek (3-2)
17-6
1. Hauzinger, 2. Dilger. Wallner (feladta),
Tabaka (kizárták) (3-2), 17-6
Az első pályakarbantartás
után Szatmári belső íven a
második helyre, Darkin kívülről
a második helyre ,,állt be”
Czechowiczot viszont egyiküknek sem sikerült
utolérnie – a tucatnyi
vendégszurkoló örömére.
1. Czechowicz, 2. Darkin, 3. Szatmári,
4. Schmidt (3-3) 20-9
Tabaka korábbi esése után vissza
tudott ülni a motorra és Hauzingerrel
jól fogták meg a dobogós helyeket
Ksiezak mögött. Hauzingernek azonban a szoros
csatában sikerült az élre
állnia, Tabakának a hajszál
hiányzott az előzéshez.
1. Hauzinger, 2. Ksiezak, 3. Tabaka, 4. Flis.
(4-2) 24-11
A hetedik menetben Mikorski másodszor is
szalagozott, vagyis idő előtt elrajtolt
(úgy tűnt, hogy szándékosan),
emiatt kizárták, helyette Dilger
jött ki a második indításra.
Magosi az élre állt, Vlasov a negyedik
helyről eredt utána. Előbb Wallnert
előzte ki, aki nem sokkal később
kiállt, majd Dilgernek is megmutatta a
hátát.
1. Magosi, 2. Vlasov, 3. Dilger. Wallner
(feladta) (5-1) 29-12
Az újabb salak ,,seprést”
követő szünet után Tabaka
lemaradt a rajtnál, csak a negyedik volt,
Hauzinger viszont az élre állt, majd
vezető pozícióban esett el az
utolsó körben,
valószínűleg a vizes salak okozta a
bukását, mert a közelében sem
volt senki. Az újra rajtnál ő
már nem lehetett ott, Tabakát pedig
,,ridegen tartották” ebben a futamban a
lengyelek, akiknek ez lett ezen a napon első
kettős futamsikerük.
1. Czechowicz, 2. Ksiezak, 3. Tabaka. Hauzinger
(kizárták). 1-5 (30-17)
Vlasov ezúttal is
szenzációsan csinálta a helyet
Magosinak, utóbbi az élre állt,
előbbi a második helyet tartotta, az
utolsó körben aztán az orosz
kitűnőség beseperte a
futamgyőzelmet.
1. Vlasov, 2. Magosi, 3. Fils, 4. Ksiezak (5-1)
35-18
A tízedik futam elején úgy
tűnt, hogy Szatmári és Darkin
jól fogja a vezető helyeket, de Wallner
kibújt közöttük és az
éle állt. Az osztrák
versenyzőt, Darkinnak sikerült
visszaelőznie, a nyolcadik hazai
futamgyőzelmet aratva ezzel.
1. Darkin, 2. Wallner, 3. Szatmári, 4.
Dilger (4-2) 39-20
Vlasov ebben a menetben is káprázatosan
ment, Hauzinger nagyot harcolt a harmadik
helyért, riválisa az
utolsóelőtti kanyarban csúszott el,
és le a futam negyedik
helyéről.
1. Vlasov, 2. Schmidt, 3. Hauzinger. Wallner
(feladta) (4-2) 43-22
Czechowicz jokerezésre jött ki a 12.
futamban, akit egy csere miatt Dilger
támogathatott volna. Bár a jokeres nyert,
de csapattársa nem tudott pontszerző helyen
végezni, Szatmári lett a második,
Tabaka a harmadik. Vagyis három pontot dolgozott
le ebben a menetben az Opole.
1. Czechowicz, 2. Szatmári, 3. Tabaka,
4. Dilger (3-6) 46-28
Magosi szépen megtalálta a 13. futam
elején a külső ívet, Darkin
pedig körbemotozta a lengyel csapat
versenyzőit, és a magyar fiú
mögött érkezett a célba.
1. Magosi, 2. Darkin, 3. Ksiezak, 4. Wallner
(5-1) 51-29
Az utolsóelőtti futamban Darkin
repülőrajtot véve nyert,
Szatmári a második helyen futott be,
Dilger csak a harmadik helyre volt jó.
1. Darkin, 2. Szatmári, 3. Dilger, 4.
Schmidt (5-1) 56-30
A záró motorozásból
Czechowiczot a rajt előtt kizárták
idő túllépés miatt. Vlasov
ettől függetlenül óriásit
ment ezúttal is. Magosi pedig szépen
hozta a második helyet Ksiezak előtt.
1. Vlasov, 2. Magosi, 3. Ksiezak. Czechowicz
(kizárták) (5-1) 61-31
Speedway Miskolc – Kolejarz Opole
61-31
Speedway Miskolc: Magosi (13), Darkin (13), Vlasov
(13), Szatmári (8), Hauzinger (7), Tabaka (6),
Lőrincz (1).
Kolejarz Opole: Czechowicz (13), Ksiezak (7), Dilger
(4), Wallner (2), Schmidz (2), Mikorski (2), Flis (1),
Rembas (-).
A Speedway Miskolc csapata a
következő meccsét húsvét
hétfőn Lódzban
játssza, hazai környezetben
legközelebb május 3-án,
Pila ellen meccselnek a lengyel II.
ligában.