2010.07.28 13:30; Frissítve: 2010.07.28 13:30


Pergett a vakolat Miskolcon – lezárták a területet

Pergett a vakolat Miskolcon – lezárták a területet
Miskolc – Hat négyzetméternyi vakolatot vert le a tűzoltóság szerda délután a miskolci Szemere utca egyik épületének homlokzatáról. Ez az épület korábban a MIHŐ Kft. székháza volt, de információink szerint jelenleg a MIK Zrt. tulajdona.

Bódi Zoltán, a miskolci tűzoltóság szóvivője elmondta: a rossz állapotban lévő homlokzatról elkezdett peregni a vakolat. Egy járókelő jelentette be, mivel mögötte esett le egy nagyobb faldarab – tudtuk meg.

A tűzoltóság körbekordonozta az épületet, mert balesetveszélyes.

A MIK Zrt-nél is érdeklődtünk, hogy valóban az ő tulajdonukban van-e az épület. Mint kiderült, nem a MIK Zrt. tulajdona, magántulajdonban van az épület. 

 

<< vissza a BOON főoldalára


Cikk ajánlása


LEGÚJABB HIREK Borsod-Abaúj-Zemplén
Kazánprogram 2.0: még nincs újratöltve
Borsod-Abaúj-Zemplén - Bejelentették, indul a kazánprogram második üteme, de még nem tudni, hogyan. tovább »
Népzenei Találkozó Mezőkövesden
Mezőkövesd - A hagyományokhoz hasonlóan ez alkalommal is Mezőkövesd adott otthont a kétévente megrendezett Vass [...] tovább »
Megszépül Szikszó központja
Szikszó - A településközpont kialakítását kezdték meg Szikszón, ebből az alkalomból tartottak szerdán [...] tovább »
Az MVK Zrt. készül a melegre
Miskolc - Megkezdte a felkészülést az MVK Zrt. a meleg, nyári időjárásra a klímával ellátott autóbuszok [...] tovább »
Akciós MVK-s jegy Pünkösd hétvégén
Miskolc - Az MVK május 26. és május 28. közötti háromnapos hosszú hétvégére meghosszabbítja a hétvégi [...] tovább »
Még több kategóriábol »

feedback

Belépés